Eltűntként tartották nyilván, utolsó útjára kisérték az ungvári katonát.
Október 4-én este négy illegális migránst vettek őrizetbe a határőrök a Munkácsi Határőrség munkatársai
Október 4-én három intézmény 198 elsős diákjának részvételével tartottak közös tanévnyitó ünnepséget a nagydobronyi református templomban
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete első alkalommal szervezte meg a Beregszászi Kistérségi Labdarúgótornát
A verseny kárpátaljai megvalósulása 2021. november 19-én kerül megrendezésre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében
A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) és Mezőgecse vezetése úgy döntött, vásárt szervez minden hónap utolsó szombatján
A bedrogozott sofőr megpróbált elmenekülni a rendőrök elől
Munkács, Nagyszőlős, Visk után végre a beregszászi közönség is közelebbről ismerhette meg a kiadványt és annak szerzőit.
Kárpátalja az országnak azon egyedülálló vidéke, ahol a különlegesen szép természeti látnivalók és az épített örökség kiemelkedő darabjainak felfedezése mellett gazdag kulináris élvezetek várják az ide látogatókat.
2021. október 2-án ismét megkezdődtek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által szervezett nyelvtanfolyamok
Az utóbbi napokban több kedves termelőtől kaptam a kérdést, hogy mit is értünk a lombtalanítás fogalma alatt.
A beregszászi Varga Alexander igazi szenvedélyének érzi a videókészítést.
„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.
Nem e világból valók, mint ahogy én sem e világból vagyok.” (Jn 17, 15–16)
Tiszabökény ügyes kezű lakosai összefogtak és színpompás népművészeti-, illetve kézműves kiállításon mutatták be, mire képes a tehetség.
Mielőtt belevágnánk a homoktövis telepítésébe, szem előtt kell tartanunk a növény környezeti és egyéb igényeit.
A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium 30 évvel ezelőtt, 1991. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a tudásra vágyó tehetséges gyerekek előtt.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet az elmúlt vasárnap immáron hetedik alkalommal szervezett DobóFesztet, melynek az egri vár neves védőjének szülőhelye, Szerednye adott otthont.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában tartotta vasárnap éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete.