Két halálos baleset is történt Kárpátalján
 / Kékfény

Kárpátalján az Ökörmezői és a Técsői Kerületi Rendőrségek munkatársai vizsgálják a két halálos kimenetelű közlekedési baleset okait és körülményeit.

Október 3-án kijevi idő szerint 12:15 órakor a rendőrséghez az orvosoktól érkezett bejelentés arról,

hogy a huszti játszi Gombástelep (Запереділля) településen halálos közlekedési baleset történt.

A helyszínre érkezett nyomozók megállapították, hogy a Suzuki típusú motorkerékpár 47 éves tiszapéterfalvi illetőségű sofőrje Huszt irányából haladva hirtelen áthajtott a szembejövő sávba, ahol összeütközött egy Mercedes márkájú autóval, melyet egy 51 éves lembergi férfi vezetett.

A baleset következtében a motor sofőrje a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A második baleset este a técsői járási Gánya (Ганичі) faluban történt. A rendőrökhöz este érkezett bejelentés a balesetről, mely a helyi bevásárlóközpont közelében történt.

Megállapítást nyert, hogy a gépkocsi 19 éves sofőrje elütött egy kerékpárost, aki hirtelen kihajtott az úttestre.

A baleset következtében az 54 éves kerékpáros a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Mindkét esetben az ügyben büntetőeljárást indítottak. Még tart a nyomozás - olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség hivatalos honlapján.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.