A XXX. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválon
 / Kultúra

A magyar nyelvterület néptáncainak, népzenéjének, népdalainak gazdag tárházából kaptunk ízelítőt a vasárnap immáron harmincadik alkalommal megtartott Kárpátaljai Magyar Folklórfesztibálon, melynek idén – ötödik alkalommal – Dercen adott otthont. Ezúttal huszonhét együttes – nemzeti értékeink őrzői, művelői – mutatták be, mit merítettek a tiszta forrásból fakadó népzenei és néptánckincsünkből.

„Magyarnak lenni igenis jó” – hangzott nyitányként a bátorító üzenet a Nagydobronyi Zöldág Énekegyüttestől, s megerősítésként a közönség is velük énekelt. A szervezők – a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) – nevében a műsorvezető szerepét is felvállaló Szabó Tibor, az UMDSZ művelődési szakbizottságának elnöke üdvözölte a résztvevőket.

A népzene, a népi kultúra a lélekből fakad és a lélekhez szól, hangsúlyozta köszöntőjében Jevhen Tiscsuk, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal kulturális, nemzetiségi és vallásügyi főosztályának vezetője.

Albertné Simon Edina, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja Bacskai József főkonzul köszöntését tolmácsolva kiemelte: „Magyarország Kárpátaljára különös figyelmet fordít, melyet a Magyar Kormány támogatása is jól példáz. Napjainkban már ezer szállal kötődik egymáshoz Magyarország és Ukrajna, és igen erős az a szövet, amely országainkat összeköti a politikai, gazdasági, idegenforgalmi és nem utolsó sorban a kulturális kapcsolatok terén”. A Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválról szólva hangsúlyozta, hogy az bemutatja azt is, hogy „Magyarország bővelkedik őrzött élő néphagyományokban, valamint szellemi örökségben, amelyekre méltán lehetünk büszkék”. A diplomata abbéli reményének is hangot adott, hogy az itt szerzett feledhetetlen élmények mellett a fesztiválon látottak a kárpátaljai magyarok önérzetét, önbecsülését is erősíti, hiszen meggyőződhetünk arról, hogy a magyar nemzet méltó módon ápolja ezeréves kultúráját.

A népzene, a néptánc ünnepének nevezte az alkalmat Békésyné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, aki elismeréssel szólt a három évtizede rendszeresen megrendezett kulturális seregszemle értékőrző és -átadó szerepéről. Zubánics László, az UMDSZ és a KMMI elnöke örömmel állapította meg, hogy a három évtized alatt jelentősen fejlődtek a produkciók, az együttesek ma már a tiszta forrásból merítenek, Magyarország támogatásának, a Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően pedig sikerült visszaállítani az eredeti viseleteket, s ma már igazán szemet gyönyörködtető öltözetben léphetnek színpadra táncosaink, énekeseink.

Miután Dercen település elöljárója, Biró Lajos felkötötte a fesztivál vándorbotjára az idei program házigazdájának szalagját, a fellépők vették birtokukba a színpadot, és ezúttal valóban igazán színvonalas előadásokkal örvendeztettek meg bennünket. Bemutatták produkciójukat többek között Nagydobrony, Eszeny, Dercen, Téglás, Mezővári, Verbőc, Tiszaújhely, Tiszaújlak, Tiszabökény, Kígyós, Csetfalva, Badaló, Tiszacsoma, Mezőgecse hagyományápolói. Dicséretes, hogy mind több csoport élő zenére mutatja be a Kárpát-medence különböző tájegységeinek táncait, számukra a BorzsaVári népi együttes húzta a talpalávalót.
És az is örvendetes, hogy egy-egy településről különböző korosztályok mutatkoztak be, ami azt jelzi, hogy az utánpótlás biztosításáról is gondoskodnak. Ami egyben arra ad reményt, hogy lesz folytatás, lesznek a jövőben is őrzői, ápolói és továbbadói annak a nemzeti kincsnek, népi hagyatéknak, amelyet eleinktől örököltünk.

Kovács Erzsébet

A XXX. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválon
A XXX. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválon
A XXX. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválon
A XXX. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválon
A XXX. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválon
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.