A mezőgazdaságban nagy szükség lenne az éltető csapadékra.
A beregdédai cserkészek olyan kuckó létrehozását tervezik, ahol az örsi foglalkozások mellett lehetőség nyílik könyvek cseréjére, az olvasottak megbeszélésére, közösségi életre.
A közelebbi-távolabbi településekről érkezett hívekkel együtt azért adtak hálát, hogy a magyar kormány támogatásával először a templomtetőt sikerült lecserélni, majd elvégezni a templombelső teljes felújítását.
Benyújtási határidő: 2021. október 29.
Népi ének kategóriában kárpátaljai győzelem született: a mester Kokas Erzsébet, tanítványok: Gyurkó Abigél és Páva Laura
Október 16-án a Beregszászi Művelődési Házban került sor a Nagyberegi Református Líceum diákjainak szalagtűző ünnepségére
A Nagyberegi Tájház azon „élő” tájházak közé tartozik, ahol igyekeznek a jeles napokhoz, ünnepekhez igazodva széleskörű programokat szervezni.
Immár negyedik éve, hogy a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum tanárai és legközelebbi hozzátartozóik október első hétvégéjét valahol a Kárpátokban töltik.
„És az Úr, az Ő atyáiknak Istene elküldé hozzájuk követeit jó idején, mert kedvez vala az Ő népének és az ő lakhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, az Ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek: míglen az Úrnak haragja felgerjede az Ő népe ellen, s többé nem vala segítség.” (2Kir 36, 15–16)
Az utóbbi években sokan panaszkodnak, hogy régebben a gyümölcsök még tavaszig is elálltak, az utóbbi években viszont még újévig sem maradnak meg, mivel nagy részük tönkre megy.
Egy ukrán férfi több mint száz fegyvertartozékot próbált behozni Ukrajna területére.