Elfogták a 26 éves férfit, aki ittasan okozott balesetet Bustyaházán, majd elrejtőzött a rendőrök elől.
Beregszászban a jelenlegi helyeztre való tekintettel engedélyezik az utcai árusítást
Andrij Baloga, Munkács polgármestere felszólította a Kárpátaljára érkezett menekülteket, hogy viselkedjenek „emberi módon”, különben gyorsan le lesz állítva a „pökhendieskedésük”
A csapi határőregység felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy jelenleg meg van tiltva a határátlépés a 18–60 év közötti férfiak számára
A „Genius” Jótékonyság Alapítvány az elmúlt hétvégén (február 18–20.) újra elindította a tehetséggondozó hétvége sorozatát, azzal a céllal, hogy a bizonyos tudományok iránt elkötelezett fiatalok bővíthessék és elmélyíthessék ismereteiket.
A nevetlenfalui Kurendás Anett kezei közül igazi remekművek kerülnek ki. A fiatal lány még csak most bontogatja szárnyait, de már látszik, hogy nagy jövő áll előtte.
Szinte senki nem tud elmenni tavasz környékén egy virágbolt előtt sem anélkül, hogy rá ne csodálkozna a tavaszi hagymás virágok szépségeire.
Magyarország szerepet vállal az Ukrajnában kialakult humanitárius katasztrófa enyhítésében - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen.
A Kárpátaljai márka bejegyzett védjeggyel rendelkezik, s a 2021-es év elején indult útjára.
Tilos az alkoholos, alacsony alkoholtartalmú italok, valamint a sör árusítása a Beregszászi járásban.
A 350 fős KMKSZ tagságot számláló Badalóban február 19-én került sor a KMKSZ alapszervezetének közgyűlésére a Petőfi Sándor nevét viselő helyi kulturális központban.
Minden Kárpátaljára érkezett 18 és 60 év közötti férfit nyilvántartásba kell venni - jelentette ki Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője.
A kárpátaljai rendőrök őrizetbe vettek egy 41 éves férfit aki hidakat és vasútállomásokat fényképezett a Beregszászi járásban.
Hutterer Éva, a Rákóczi Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének munkatársa szívvel-lélekkel végzi munkáját. Vallja: meg kell teremteni a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy a diák megszerezhesse a számára hasznosítható tudást.
Beregszászban humanitárius segélyek gyűjtőpontja nyitotta meg kapuját.
2022. február 19-én tartotta meg XXIX., tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség. A harminc éve alakult ifjúságnevelő szervezet felnőtt vezetői a munkácsi székházban gyűltek össze.
Kárpátalján őrizetbe vettek két 23 és 34 éves férfit, akik megállították az Uzsoki-hágón átkelő autókat és kirabolták az utasokat.
Ismét élettel telt meg a Nagyberegi Tájház, ahol a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Csoóri Sándor Alap támogatásával február 16-án sor került a tavaszi programsorozat nyitó alkalmára.
Egy fiatal kárpátaljai tengerész, Kis Sándor életét vesztette az Oroszországgal vívott háborúban.
Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója Viktor Mikita megyei kormányzóval megvitatta a Kárpátalján rövidesen elkezdődő humanitárius segélyakció lebonyolításának részleteit.
Minden alapot nélkülöző hazugságok, dezinformációk jelentek meg pénteken a kárpátaljai magyarokról - közölte Kovács Zoltán a közösségi oldalán.
A Beregszászi kistérség alapvető struktúrái és hivatalai fokozott erővel dolgoznak
Az Állami Migrációs Szolgálat (DMSZ) átmenetileg felfüggeszti információs rendszereit
EGYESÜLJÜNK KÖZÖS IMÁBAN, NYISSUK MEG SZÍVÜNKET ISTEN IRGALMÁRA ÉS BÉKÉJÉRE, SZŰZ MÁRIÁNAK, ISTEN ANYJÁNAK PÁRTFOGÁSÁRA, SZENT MIHÁLY FŐANGYAL ÉS MINDEN SZENT VÉDELMÉRE
Babják Zoltán polgármester arra kérte azokat, akik szállást tudnak biztosítani (hotelek, motelek, vendégházak, lakások), hogy ezt jelezzék
Kárpátalján az internetszolgáltatók kijelentették, hogy készek biztosítani a lakosság számára a zavartalan internetet
Megalakult a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció, melynek vezetője Viktor Mikita