Döbbenet: magyar edzőt ünnepel Németország, csodát emlegetnek!
Döbbenet: magyar edzőt ünnepel Németország, csodát emlegetnek!
 / Sport

A VfB Suhl női röplabdázói történelmet írtak. A kupagyőzelem után a Bundesliga-csapat először nyerte meg a bajnoki címet is, az együttes edzője pedig nem más, mint Hollósy László.

A VfB Suhl női röplabdacsapata szenzációs teljesítményt nyújtott. Hollósy László edző együttese szerda este a harmadik rájátszásbeli döntőjét is megnyerte a Dresdner SC ellen 3:0-ra (25:20, 25:16, 25:22), és ezzel megragadta első esélyét a bajnoki cím megszerzésére az öt meccses sorozatban. A türingiaiak ezzel a klub történetében először biztosították be a német bajnoki címet, és a német kupával együtt lényegében megkoronázták kiemelkedő szezonjukat - írja az origo.hu.

Hollósy László csapata duplázott

A teltházas Wolfsgrube-ban több mint 1800 néző előtt a Suhl meggyőző volt támadásban és védekezésben is, legyőzve a hatszoros bajnok drezdai csapatot, amelyet korábban amúgy a Német Kupa elődöntőjében is megvert. Ezzel a Suhl sorozatban a 18. mérkőzésén is veretlen maradt hazai pályán, a legutóbbi vereségüket a szezon elején szenvedték el a DSC ellen. „Ez egy történelmi győzelem. Nincsenek rá szavak. A VfB Suhl kupagyőztes és német bajnok, ez hihetetlen. Nagyon büszke vagyok a csapatunkra” – mondta Hollósy László, a VfB edzője.

Hollósy kapcsán még 2020 májusában számoltunk be arról, hogy a koronavírusjárvány árnyékában igazolt el a Suhlhoz, és lett a csapat vezetőedzője. A 2019-ben az év legjobb női edzőjének választott Hollósy megfordult már Finnországban és Cipruson is, korábban két MK-aranyat és két bajnoki ezüstérmet nyert a nyírségiekkel. A magyar női válogatottat 2013 és 2014 között irányította.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.