A mezőgazdaságban nagy szükség lenne az éltető csapadékra.
A kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthonba látogatnak el.
Egy 32 éves katonaköteles férfi próbálkozott a határátkeléssel.
A 22 éves sofőr készpénzt is tett az okmányok mellé.
Megjelent a viski vadász író, Stók Lajos második kötete.
A halfogásnak ezen módja a klímaváltozás miatt mostanság jelentősen visszaszorulóban van.
Aki biztosra szeretne menni, az első körben piros retket vessen.
A kompetenciafejlesztés lehetőségei az elemi iskolában projekt tevékenységen keresztül
A Bendász-hagyaték sorozat negyedik kötetének megjelenése igazi mérföldkő.
A beregszászi konzulátus idei első kulturális programként február elsején népviseleti kiállítást szervezett.
21 település, 29 iskola és 61 800 lakos és diák közvetlen bevonásával valósult meg.
Amíg a felnőttek kötetlenül beszélgettek, szaunáztak és fürdőztek, a gyerekek is vidáman birtokba vették a medencéket.
Két nagy busszal és több személyautóval indult el a közel 150 fős csoport.
Január 26-án Réti János festőművész jubileumi kiállítására került sor a Latorca-parti városban.
Senki sem gondolhatja, hogy a szomszédos államok "lehetnek nem jószomszédi viszonyban".
Az ukrán külügyminiszter közös érdeknek nevezte a jószomszédi viszony helyreállítását.
A magyar kormánynak az az elvárása, hogy a kárpátaljai magyarok visszakapják a 2015-ben meglévő jogaikat.
„Viktor Mikita kormányzó teljesen új szemléletet hozott Kárpátaljára” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.
A díjazottak között kárpátaljai újságíró is szerepel.
Kárpátalja különböző tájegységeiből érkezők a hagyományos disznótoros menü mellett bemutatták saját ételkülönlegességeiket is.
A 28 éves férfi egyedül nem tudott kimászni a partra.
Andrij Tkacsuk sofőrként szolgált a hadseregben