A Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata szervezésében 2024. január 22. – február 2. között módszertani rendezvényekre került sor Beregszászban Projektmódszer az oktatási gyakorlatban tematikában.
A rendezvénysorozat kiemelt feladata, hogy erősítse a pedagógusok és a Beregszászi Tagozat (Filiál) közötti együttműködést és szakmai munkát, fő témaként pedig módszertani segítséget nyújtson az oktatáshoz. A rendezvény szakmai fókuszába a projektoktatás, mint oktatási stratégia került. A szemináriumok keretein belül a projekt pedagógiai jellemzőivel, illetve azok iskolai alkalmazásával foglalkozunk hangsúlyosan. Keressük, elemezzük, hogyan illeszthető be a mai kárpátaljai iskolai tanulásszervezésbe a projektszemlélet.
A nagy sikerrel futó szakmai rendezvénysorozat újabb – harmadik – állomását most is nagy érdeklődés övezte. A Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézetben megrendezett eseményre 32 elemi iskolai pedagógus (tanító) érkezett a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatási intézményekből.
A szakmai műhelymunka felvezetésében a résztvevő pedagógusok megismerkedhettek a projektpedagógia elméletével projekt alapú aktív tanulás-nevelés főbb jellemzőivel az iskolai gyakorlat elemi osztályaiban: a projektmódszer pedagógiatörténeti hátterével, a pedagógiai projekt definícióival és típusaival, a projekttervezés és szervezés folyamataival. Előadást tartott Illés Éva, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozatának módszerésze Kompetencia alapú aktív tanulás az elemi iskolában projekt tevékenységen keresztül címmel.
A bevezető előadás után a résztvevők a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák gyakorló pedagógusai által a projektpedagógia területein alkalmazott, innovatív „jó gyakorlatokkal” ismerkedhettek meg. Ennek során azokat a tevékenykedtetésen alapuló, és a gyerekek életkori sajátosságaihoz, egyéni képességeihez és érdeklődéséhez igazodó korszerű tanulásszervezési eljárásokat mutatták be, melyek a projektorientált nevelő-oktató munka során megjelentek a saját gyakorlatukban (Fancsik Éva tanító, Beregszászi Bethlen Gábor Líceum; Simon Mónika tanító, Beregdédai Gimnázium).
A szakmai rendezvény harmadik részében Simon Mónika vezetésével interaktív foglalkozásra/tréningre került sor a projektpedagógia tárgykörében. A résztvevő pedagógusok kiscsoportos bontásban „mesefaragó műhely” (meseíró) egy tanórás osztályprojekteket szerveztek és dolgoztak ki, melynek során a csoportok tagjai különböző bábukat választanak, és ezek köré szabják a mese történéseit. Egy-egy mese feldolgozásához igazítanak minden tevékenységet, meseprojektek szerint dolgozva. A projekt kiegészíti az olvasás órák tananyagának egy részét, ugyanakkor elmélyíti azt. Spontán és természetes tanulásra épít, és a tanulással kapcsolatos pozitív attitűdváltozás lehetőségét kínálja a folyamatban résztvevő gyerekeknek, ami által a tanulás értelmes, belsőleg motivált tevékenységként valósul meg. A folyamat további előnyei az elmélet és gyakorlat összehangolása, a tanulási és cselekvőképesség komplex fejlődésének, fejlesztésének lehetősége.
A szakmai nap befejező aktusa a „zárókör” volt. Ebben a résztvevők elmondhatták, hogyan érezték magukat az aznapi találkozáson, illetve a szervezők megfogalmazhatták a további elképzeléseiket, terveiket projektoktatással kapcsolatban.
Gabóda Béla,
a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozatának vezetője
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke