A mezőgazdaságban nagy szükség lenne az éltető csapadékra.
Segítség a fronton harcolóknak
A tagcsaládok számára lehetőség nyílt részt venni Veszprémben a Telekom Veszprém – FTC-Green Collect kézilabda kupamérkőzésén.
A Beregszászban élő, nagydobronyi származású Kurmai-Ráti Szilviát igencsak sokoldalú személyiségként ismerheti a kárpátaljai közönség.
Egy nigériai útlevél másolatával próbálkozott a szlovák határon.
Tavaly tavasszal a korai hajtatási szezon talán legsikeresebb növénye az uborka volt.
A kárpátaljai őrmester 47 éves volt.
Hagyományápolás és modernitás
Kárpátalja művelődéstörténetének jeles kutatója
10 ezer dolláros fizetéssel kerestek lányokat modelleknek.
A lefoglalt cigaretta értéke meghaladja a 300 ezer hrivnyát.
Az áldozat harkivi lakos volt.
Ungváron utolsó útjára kísérték Szerhij Nyesztyerenko katonát.
Tojásfaállítás és hagyományápolás
A KMKSZ soron következő választmányi ülésén a 80 választmányi tagból 64-en vettek részt.
A Most vagy soha! című alkotást az anyaországi és erdélyi közönséggel egy időben Kárpátalja magyarsága is megtekinthette.
Legyen béke, szabadság és egyetértés!
A „Talpra magyar!” alkotói pályázat eredményhirdetésén
A szőlő esetében a rügyek már pattannak, nemsokára megjelennek a hajtáskezdemények.