Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legfontosabb, március 14–15-e történéseit dokumentálja és mutatja be számunkra az a filmalkotás, amelynek premierjére nemzeti ünnepünk alkalmából került sor, s melyet az anyaországi és erdélyi közönséggel egy időben Kárpátalja magyarsága is megtekinthetett.
A beregszászi Rákóczi Főiskola átriumában közel félezren gyűltek össze Kárpátalja magyarlakta településeiről, hogy részesei lehessenek a Most vagy soha! című alkotás levetítésének. A Petőfi-filmnek is nevezett több mint két órás produkciót a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), együttműködve a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal, magyarországi részről pedig a Vándormozi produkcióval egyetemben mutatta be szűkebb pátriánk nézőközönségének. A filmvetítés előtt az alkotók – Lóth Balázs rendező, Rákay Philip és Szente Vajk kreatív producerek – online köszöntötték a beregszászi filmpremieren megjelenteket, tolmácsolva köszönetüket a kárpátaljai magyarság felé, amiért ezekben a nehéz időkben is kitartanak szülőföldjükön.
Köszöntötte az egybegyűlteket Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke is, aki szerint a kárpátaljai magyarság megmaradásának kulcsa az Isten, család, haza hármas kapcsolat egységében rejlik, amely minden időben megőrizte az itt élő közösségeket.
Ezután levetítették a már sokak által régóta várt, és tulajdonképpen akciófilmnek is nevezhető nagyjátékfilmet, amely a forradalmi események főszereplőinek, Petőfinek, Szendrey Júliának, Vasvárinak, Jókainak és a többi egykori hősnek mutatja be oly módon a karakterét, amely formában a nagyközönség eddig még nem látott, csak könyvekből, elbeszélésekből és történelmi feljegyzésekből ismerhetett.
És ami számunkra külön is kedvesebbé és közelibbé teheti az alkotást, az az a tény, hogy néhány epizódszerepben helyet kapnak benne a Beregszászi Színház színészei, Ferenci Attila és Varga József, illetve a szintén kárpátaljai születésű színművész, Katkó Ferenc.
A kiváló díszletvilággal, élethű jelmezekkel, gazdag akciójelenetekkel, fanyar humorral és nem utolsó sorban pazar színészi teljesítménnyel fűszerezett filmalkotás végén a hálás nézőközönség percekig fennállva, vastapssal jutalmazta a felejthetetlen élményt nyújtó produkciót.
(jakab)
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke