Megfogalmazása szerint "óriási belharc" zajlik Iránban, ugyanakkor jelezte, hogy készen áll egyezségre, bárki is vezesse az országot.
Amivel Teherán "elpusztítaná a Közel-Keletet és valójában a világot".
A Közel-Keleten eszkalálódott az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni háborúja.
Az iráni konfliktus nyomán felszökött olajárak stabilizálása érdekében.
Szerdára virradó éjszaka négy légiriadó ébresztette az izraelieket az ország központi részein.
A háború következtében erősen korlátozott a hajóforgalom a fontos kereskedelmi útvonalon.
Rendőrök menekítették ki az iráni női focistákat a hotelből, a felügyelőik bottal ütötték a nyomukat
Ausztrália menedéket nyújt az iráni női labdarúgó-válogatott öt tagjának, akik egy mérkőzésre érkeztek az országba.
Az elnök hangsúlyozta, hogy Irán elveszített "mindent, amivel rendelkezett", ide értve a vezetését.
A művelet célja megsemmisíteni az iráni haditengerészetet, valamint az iráni rezsim képességét a rakéták elindítására, gyártására.
Az amerikai elnök kiemelte, hogy 44 iráni hajót süllyesztettek el, vagyis „a teljes haditengerészetüket”.
Az Egyesült Államok és szövetségesei egyelőre lemaradásban vannak a Sahíd-fenyegetéssel szemben.
Donald Trump azt hangoztatta, hogy Irán bárkit is nevez meg új vezetőjének, az nem lesz hosszan a posztján, amennyiben ő nem fogadja el.
Csendes éjszaka után ismét volt légiriadó Izraelben iráni ballisztikus rakéták miatt.
Hatalmas lángok csaptak fel egy teheráni üzemanyag-tároló közelében szombaton éjszaka.
Az amerikai elnök kifejtette, hogy az iráni rezsim fegyverletétele és az ország új vezetőinek kiválasztása után az Egyesült Államok és szövetségesei Irán felvirágoztatásán dolgoznak majd.
Közlése szerint az úgynevezett közép- és felső-középosztályú hadianyagból "gyakorlatilag korlátlan" az ellátás.
Az elnök a "Közel-Kelet vesztesének" nevezte Iránt.
Az iráni konfliktus kritikus hiányt okozhat az amerikai PAC-3 Patriot elfogó rakétákból Ukrajnában.
Jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Donald Trump világossá tette, hogy olyan vezetőt akar Irán élén látni, aki "harmóniát és békét" hoz az ország számára.
Sokan most azt állítják, hogy Nostradamus évszázadokkal ezelőtt megírta azt, ami 2026-ban történik a Közel-Keleten.
Nőtt a terrorfenyegetettség az Európai Unióban az iráni háború hatására.
Az amerikai elnök azt is jelezte, hogy az amerikai hadseregnek elegendő erőforrása van a támadások folytatásához.
Kallas hangsúlyozta: az Európai Unió célja, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább a térségben.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a NATO nem vesz részt közvetlenül a műveletben.
A háború ötödik napján először egyszerre is támadott kora délután Libanonból a Hezbollah és az iráni hadsereg.
A katona akció indokaira utalva kijelentette, hogy Irán évtizedeken keresztül jelentett fenyegetést az Egyesült Államok és Izrael számára.
Az amerikai hadsereg szerint csapást mértek az iráni flottára és a IRIS Shahid Bagheri drónhordozóra is.
Izrael kedden újabb csapásokat hajtott végre Bejrút és Teherán ellen.
Irán "közel áll ahhoz, hogy nukleáris képességekre és ballisztikus rakétákra tegyen szert".
Az Irán amerikai és izraeli csapásokra adott válasza által okozott bizonytalanság és a nemzetközi kereskedelem zavarai máris felhajtották az olajárakat.