Az Egyesült Államok megsemmisítette a teljes iráni haditengerészetet és megbénította a teljes iráni légierőt – jelentette ki vasárnap Donald Trump amerikai elnök az ABC amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva.
Az amerikai elnök kiemelte, hogy 44 iráni hajót süllyesztettek el, vagyis „a teljes haditengerészetüket”.
Trump szerint sikerült megbénítani az iráni légierőt is.
„Kiütöttük a teljes légierejüket (…), a légvédelmi rendszereiknek vége. Teljességgel védtelenek”
– húzta alá.
Az iráni Forradalmi Gárdához közel álló Tasznim hírügynökség vasárnap közölte, hogy az amerikai tengeralattjáró-támadásban a héten elsüllyesztett Dena nevű fregatt fedélzetén a legénység 104 tagja vesztette életét, 20 embert eltűntként tartanak nyilván, 32 túlélőt pedig Srí Lanka kórházaiban kezelnek.
Christ Wright amerikai energetikai miniszter a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy
az Egyesült Államok támadásai során igyekszik megkímélni az iráni energetikai infrastruktúrát, így nem hajtanak végre csapásokat olaj- vagy gázlétesítmények ellen.
A Teherán közelében szombaton egy olajlerakatot ért izraeli csapással kapcsolatos kérdésre a miniszter azzal válaszolt, hogy az egy „helyi üzemanyag-lerakat volt benzintartályok feltöltésére”.
Az olaj világpiaci árának masszív emelkedésével kapcsolatban Wright hangsúlyozta, hogy az iráni háború hatása mindössze átmeneti, szerinte „a legrosszabb esetben egy pár héttel, de nem hónapokkal” kell számolni.
Wright a CBS hírtelevíziónak elmondta, hogy az energiaárak a mostaninál nem sokkal lesznek magasabbak, mert „a világ nagyon jól van ellátva energiával”.
„Nincs energiahiány a teljes nyugati féltekén”
– jelentette ki, hozzátéve, hogy az áremelkedések mindössze „érzelmi reakciók és az a félelem, hogy hosszan tartó háborúról van szó”. „De ez nem egy hosszan tartó háború” – húzta alá - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.