Irán a korábbinál kedvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
Az MTI közlése szerint az elnök szombaton újságírók előtt az előzetesen bejelentett pakisztáni tárgyalási forduló törlését indokolva úgy fogalmazott: Irán "sokat ajánlott, de nem eleget".
"Adtak nekünk egy papírt, aminek jobbnak kellett volna lennie, és érdekes módon, azonnal, miután töröltem, tíz percen belül kaptunk egy új papírt, ami sokkal jobb volt"
– mondta az elnök.
Megismételte korábbi meglátását, miszerint Irán vezetésén belül komoly hatalmi harcok vannak. Megfogalmazása szerint "óriási belharc" zajlik, ugyanakkor jelezte, hogy készen áll egyezségre, bárki is vezesse az országot.
Donald Trump előzőleg két telefoninterjúban is arról beszélt, hogy ami történt, nem jelenti azt, hogy vége lenne a tűzszünetnek Iránnal.
"Nemrég szóltam a kollégáimnak, akik épp indulni készültek, hogy ne menjenek, ne utazzanak megint 18 órát csak azért, hogy üldögéljenek, és a semmiről beszélgessenek. Különben is óriási a belső harc az iráni vezetésen belül. Senki nem tudja közülük, hogy ki a főnök. Ha akarnak, majd hívnak telefonon" - mondta az elnök telefonon nyilatkozva.
Hozzátette:
"minden kártya az amerikai fél kezében van".
Szombaton az amerikai haderő Középső Parancsnoksága internetes közösségi oldalán azt közölte, hogy amerikai egységek visszafordulásra késztettek egy Irán felé energiahordozót szállító tankhajót, amely pénteken került fel az Egyesült Államok szankciós listájára, mint az iráni "árnyékflottához" tartozó jármű.
A Közel-Keletért is felelős amerikai irányítási törzs szerint a panamai bejegyzésű Sevan tankert az Arab-tengeren fogták el egy amerikai rombolóhajóról felszállt helikopter segítségével.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.