Kőolaj kitermelése. Illusztráció. Fotó: Internet
Kőolaj kitermelése. Illusztráció. Fotó: Internet

MTI

 / Gazdaság

A Nemzetközi Energia Ügynökség koordinálja mintegy 400 millió hordó kőolaj felszabadítását a világ tartalékaiból az iráni konfliktus nyomán felszökött olajárak stabilizálása érdekében - közölte Donald Trump amerikai elnök szerdán.

Hirdetés

Az elnök egy Kentucky államban tartott nyilvános eseményen jelentette be, hogy

a nemzetközi szervezet beleegyezett abba, hogy összehangolja a különböző országok tartalékait érintő lépést, ami jelentős mértékben lenyomja majd az árakat a világpiacon.

Donald Trump a katonai helyzetet illetően azt mondta, hogy az amerikai hadsereg az elmúlt másfél hétben "gyakorlatilag elpusztította Iránt".

Egy másik megszólalásában az elnök közölte, hogy az amerikai támadások jelenleg Irán dróngyártó kapacitásait, valamint a tengeri aknák elhelyezésére vonatkozó haditengerészeti képességeit érintik.

Donald Trump úgy fogalmazott, hogy az iráni konfliktus Irán számára háború, míg az Egyesült Államoknak "kirándulás", ami Amerikát "kívül tartja egy háborún".


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


 

Hirdetés

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.