Donald Trump szerint neki is szerepet kell kapnia Irán következő vezetőjének kiválasztásában - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt egy interjúban, közölte az MTI.
Az Axiosnak adott telefoninterjúban az elnök kifejtette, hogy jelenleg Ali Hamenei fia, Mojtaba Hamenei a legesélyesebb utód a legfelső vezetői posztra, ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte őt a pozícióra.
"Az idejüket vesztegetik, Hamenei fia súlytalan. Be kell vonni engem is a kinevezésbe, ahogy Delcynél Venezuelában"
- fogalmazott Donald Trump, arra utalva, hogy a Venezuelát jelenleg elnöki szerepkörben irányító alelnök, Delcy Rodríguez kinevezését ő hagyta jóvá, miután az Egyesült Államok katonai művelet során letartóztatta és eltávolította a dél-amerikai országból Nicolás Maduro elnököt.
Donald Trump világossá tette, hogy olyan vezetőt akar Irán élén látni, aki "harmóniát és békét" hoz az ország számára.
Hangsúlyozta azt is, hogy elutasít minden olyan személyt, aki Hamenei politikáját folytatná, mert az azt jelenthetné, hogy az Egyesült Államoknak akár öt éven belül újabb háborúba kell bocsátkoznia Iránnal.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.