Jana Cernochová, cseh védelmi miniszter

Csehország a háború eddigi három éve alatt mintegy 7,3 milliárd korona (116,8 milliárd forint) értékű katonai segélyt nyújtott Ukrajnának.

Esterházy-díjat kapott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete

Esterházy János szellemiségében tevékenykedő, a magyar közösségeket kiemelkedően segítő egyházi méltóságot, illetve szervezetet díjazott a Rákóczi Szövetség.

Esterházy János-díjat kapott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete

Esterházy János szellemiségében tevékenykedő, a magyar közösségeket kiemelkedően segítő egyházi méltóságot, illetve szervezetet díjazott a Rákóczi Szövetség.

Amerikai-ukrán kapcsolatok. Illusztráció

"Kitartunk Ukrajna mellett. Eljött az ideje annak, hogy Európa növelje erőfeszítéseit" - reagált Petr Pavel cseh államfő.

A gazdák blokkolták a határátkelőt Csehország és Szlovákia között az Ukrajnából jövő gabonaimport miatt

Tucatnyi traktor akadályozta a forgalmat, tiltakozva az Európai Unión kívüli, például Ukrajnából és Dél-Amerikából származó áruk vámmentes importja ellen.

Petr Pavel cseh államfő

Ezért az ukrajnai háborúban továbbra is határozottan ki kell tartani Ukrajna mellett - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő.

Késelés.  Képünk illusztráció. Fotó: unsplash.com

A feltételezett elkövetőt, egy 16 éves fiatalembert, már elfogták.

Ukrajnai menekültek. ( Illusztráció )

A menekülteknek ezt követően tartózkodási engedélyt kellene kérniük ugyanúgy, mint az országba érkezett többi külföldi állampolgárnak.

 Jan Lipavsky cseh külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Cseh külügyminisztérium)

Sem Csehország, sem Szlovákia nem tervezi, hogy katonákat küldjön Ukrajnába - jelentette ki egybehangzóan a cseh és a szlovák külügyminiszter.

Petr Pavel cseh államfő

Ukrajna esetében nem szabad megengedni az 1938-ban aláírt müncheni egyezmény forgatókönyvének megismétlését, amikor a nagyhatalmak Csehszlovákia sorsáról, feldarabolásáról annak megkérdezése nélkül döntöttek.

 Jan Lipavsky cseh külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Cseh külügyminisztérium)

Csehország a megtámadott fél mellett áll, azaz humanitárius, katonai, politikai és diplomáciai támogatást nyújt Ukrajnának.

Nőket szexuális kizsákmányolásra toborzó nőt tartóztattak le az ukrán határon. Fotó: DPSZU

Óránként 100 eurót ígért az éjszakai klubokban végzett munkáért.

Lőfegyver ( Illusztráció )

A tanulót maga a tanítónő tette ártalmatlanná.

Megszüntetik az orosz nyelv oktatását a csehországi általános iskolákban

A csehországi iskolákban 1989-ig az egyetlen kötelező idegen nyelvként tanított orosz nyelv presztízse az utóbbi években csökkenő tendenciát mutat.

A vodka mellett a cseh sör is népszerű Oroszországban / Fotó: AFP

A cseh sör alapvetően viszonteladókon keresztül jut el az orosz piacra, mivel az orosz–ukrán háború kirobbanása után leállt az ital exportja.

Ukrán hadsereg az orosz-ukrán háborúban. Fotó: facebook.com/generalStaff.ua

Az ukrajnai azovi dandár elsőként kapott cseh DITA 155 milliméteres önjáró tüzérségi rendszert, melynek tüzelési sebessége hat lövés percenként.

Gáztranzit ( Illusztráció )

Ukrajna január elsejével leállította az orosz földgáz szállítását területén keresztül Szlovákiába.

Petr Pavel cseh államfő

Európának egységesen kell fellépnie Oroszországgal szemben, bármelyik európai politikus, ha különutas politikát folytat Vlagyimir Putyinnal szemben, akkor megbontja ezt az egységet - véli Petr Pavel cseh államfő.

 Jan Lipavsky cseh külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Cseh külügyminisztérium)

Nem szabad megsérteni Ukrajna területi egységét, mert a következmények súlyosak lehetnek - figyelmeztetett Jan Lipavsky cseh külügyminiszter.

F-16 vadászgép. Illusztráció

Az erről szóló nyilatkozatot Jana Cernochová cseh, illetve Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter szerdán írta alá Prágában.

Barátság kőolajvezeték

Újraindultak pénteken az orosz nyersolajszállítások Csehországba a Barátság-kőolajvezetéken.

Kőolaj kitermelés. Illusztráció

Leállt a kőolajszállítás az orosz Barátság vezetéken keresztül Csehországban.

Ukrán menekültek tüntetnek Prágában / Fotó: AFP

A Csehországba áramlott háborús menedékkérők már több adót fizetnek be az államkasszába, mint amennyi támogatást kapnak.

Budapesti Rendőr-főkapitányság. Fotó: police.hu

Telefonon hívták fel őket, és azt állították, hogy a hozzátartozójuk bajba került, hogy „segítsenek”, pénzt és ékszereket kértek az idősektől.

Csehország teljesen leállítja az orosz olajimportot - Íme, a részletek!

A döntést az alapozta meg, hogy célegyenesbe került annak a szállítóvezetéknek a fejlesztése, amely pótolni tudja a keletről kieső mennyiséget.

A cseh titkosszolgálat szerint Moszkva áll az iskolai bombafenyegetések mögött

Michal Koudelka, a cseh titkosszolgálat vezetője Oroszországot vádolja a csehországi és szlovákiai iskolai bombafenyegetésekkel.

Csehország. Európai Unió.

Az Ukrajnának szánt hadianyagot a cseh kormány bizalmas rendszerben hagyja jóvá, s utólag ad róla tájékoztatást.

Petr Pavel cseh államfő

Az ukrajnai háború gyors befejezéséről a döntés Vlagyimir Putyin orosz államfőnél van – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök.

Az ukrán vendégek kapcsán beérkezett panaszok miatt razziát tartottak egy prágai éjszakai klubban

A prágai rendőrség razziát tartott vasárnap éjjel a prágai Žižkov kerületben található, az ukránok körében népszerű Orion szórakozóhelyen, miután a helyi lakosok többször is panaszkodtak.