Ismeretlen tettesek patkányméreggel próbálták megzsarolni a HiPP bébiételgyártót.
Csehország eddig 6,75 milliárd korona (108 milliárd forint) értékű hadianyagot küldött az orosz támadás ellen védekező Ukrajnának.
Csehország csaknem 866 millió koronát (34,7 millió eurót) különít el Ukrajna tüzérségi lőszerrel való ellátására.
Noha nem elégedetlen a teljesítményével a H-Moto UNI Győr Team 22 éves versenyzője, de úgy érzi, több volt ebben a hétvégében.
A cseh politikai vezetők között egyetértés van abban, hogy Oroszország agresszív politikája jelenti a legnagyobb veszélyt Csehországra és Európára.
Robbanószerkezettől halt megy egy kilencéves cseh gyerek Horvátországban.
Oscherslebenben Kovács Bálint két harmadik helyet szerzett – ezek voltak az első dobogós helyezései az IDM-ben –, és azon van, hogy a csehországi Mostban se adja alább, már ami az eredményességet illeti.
Hat embert késelt meg szerda délután egy prágai benzinkúton egy 52 éves férfi.
Lőszerrobbanás történt hétfő délelőtt Csehországban, az Olmütz (Olomouc) melletti Libavá katonai kiképzőközpont területén, többen megsérültek.
Nyolc európai uniós külügyminiszter közös levélben felszólította Josep Borrellt, hogy mihamarabb korlátozza az orosz diplomaták mozgását a Schengeni övezetben.
Oroszországnak is köze lehetett a prágai gyújtogatási kísérlethez, amelynek kapcsán a múlt hét végén őrizetbe vettek egy külföldi állampolgárt.
A járművet Csehországban lopták el.
Őrizetbe vette a cseh rendőrség azt a külföldi állampolgárt, aki miatt a hét végén szigorították a biztonsági intézkedéseket Prágában, mert terrortámadásra készülhetett.
Csehország nem küld katonai kiképzőket Ukrajnába, de saját területén az idén is mintegy négyezer ukrán katonának adna kiképzést.
Négyen meghaltak és húszan megsebesültek a kelet-csehországi Pardubicében, ahol szerdán röviddel éjfél előtt összeütközött egy személyszállító gyorsvonat és egy tehervonat.
Csehországban támogatási program indult azoknak az ukrán menekülteknek a számára, akik szeretnének visszatérni Ukrajnába.
Tizennyolc ember megsérült vasárnap villámcsapás következtében egy csehországi gyermekünnepségen.
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) ajtaja nyitva maradjon új tagok előtt, beleértve Ukrajnát is.
Eljött az ideje annak, hogy a NATO átértékelje a tagállamok által Ukrajnának nyújtott katonai segítség felhasználásának feltételeit.
Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke három témát nevezett meg Kijev szövetségeseinek májusi 28-i prágai informális találkozóján.
Csehország lőszerbeszerzési kezdeményezésébe eddig az Európai Unió és a NATO tagállamaiból 15-en kapcsolódtak be.
Motorbalesetet szenvedett Petr Pavel cseh államfő; sérülései nem súlyosak, de néhány napra kórházi megfigyelés alatt tartják.
Nem megvalósítható a hadköteles ukrán férfiak Ukrajnába való visszaküldését célzó javaslat.
Ukrajna katonai támogatása nem zárja ki a békés megoldások keresését, amelyeknek mindenkori alapfeltétele az ukránok beleegyezése.
Oroszország ártani fog Európának, és nem fog megelégedni azzal, ha megszerzi Ukrajna területének egy részét.
Az Európai Unió bővítése „geostratégiai szükségszerűség” – jelentette ki Petr Pavel cseh elnök.
A szövetségesek választaniuk kell a NATO-képességi célok teljesítése és az Ukrajnának nyújtott további katonai segítség között, a NATO-főtitkár szerint pedig jelenleg az utóbbit kell előnyben részesíteni.
Csehország jóval több ukrán menekültet fogadott be, mint amennyivel képes megbirkózni – véli a csehek többsége egy országos felmérés szerint.
Mintegy 382 ezer ukrán menekült tartózkodik jelenleg Csehországban, közülük 123 ezernek van szerződéses munkája.
"A munka és Ukrajna segítése még nem ért véget" - szögezte le.
18 ország csatlakozott a Csehország vezette kezdeményezéshez.