Csehország már felkészült arra, hogy az orosz szállítások kiesése esetén azonnal teljes mértékben átálljon a nyugati irányból érkező kőolaj felhasználására – jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő kedden a közép-csehországi Nelahozevesben, miután találkozott az ország vezetékhálózatát üzemeltető Mero állami cég vezetőségével.
„Az olasz TAL kőolajvezeték bővítésének műszaki módosításai már készek, a technológia működőképes. Jelenleg a módosítások tesztelése és hivatalos regisztrációja folyik” – mondta a miniszterelnök újságíróknak.
Az olaszországi Trieszt és a német Ingolstadt közti TAL vezeték bővítését Csehország kezdeményezte, a műszaki módosítások a múlt év végére elkészültek, a bővítés maga pedig idén az első félévben készül el.
„Csehország 60 év után válik függetlenné az orosz Barátság kőolajvezetéktől. Továbbra is érvényes a kormány tavalyi döntése, hogy Csehország az idei év közepén teljes mértékben leválik az orosz kőolajról”
– mondta Petr Fiala újságíróknak.
Csehország az utóbbi években a Barátság vezetéken keresztül kapta kőolajszükségletének mintegy 60 százalékát, a többi az Ingolstadtot és Kralupy nad Vltavout összekötő IKL vezetéken keresztül érkezett.
A bővítéssel a TAL, illetve az IKL kapacitása 4 millió tonna kőolajjal 8 millió tonnára nő. A többletet a nyugat-csehországi Litvínovban és Kralupy nad Vltavouban lévő kőolajfinomítók dolgoznák fel. Az Ingolstadt és Kralupy között létrehozott vezetéket a múlt század kilencvenes éveinek második felében helyezték üzembe.
Mindkét cseh kőolajfinomító tulajdonosa a lengyel Orlen Unipetrol. A cég közölte: a két kőolajfinomító átállása más kőolajra technológiai szempontból kész, 2023-tól már több országból származó kőolajat dolgoznak fel, az orosz kőolaj felhasználása folyamatosan csökken.
A Barátság és IKL vezetékek csehországi szakaszának üzemeltetője a Mero állami vállalat.
A TAL-PLUS projektről a cseh kormány 2022 novemberében döntött, reagálva az ukrajnai háborúra, a munkák 2023 májusában kezdődtek meg.
„A projekt költségei 1,6 milliárd koronát (25,6 milliárd forint) tesznek ki, ezt a Mero saját bevételeiből finanszírozza, az állami költségvetést ezért nem terhelik”
– magyarázta Zbynek Stanjura pénzügyminiszter újságíróknak - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.