Ismeretlen tettesek patkányméreggel próbálták megzsarolni a HiPP bébiételgyártót.
Egy cseh közösségi finanszírozási kampány két nap alatt több mint 500 000 eurót gyűjtött össze egy ukrán Flamingo rakéta megvásárlására.
Csehország évente 60 milliárd koronát fizet be az EU Ukrajnát segítő kasszájába.
Csehország az Európai Unión keresztül fogja segíteni Ukrajnát.
Lengyelország 368 hektárt akar visszaszerezni Csehországtól.
Az Andrej Babis volt kormányfő által vezetett mozgalom a leadott szavazatok 34,63 százalékát kapta meg.
A repülőtéren és környékén az éleslövészek is elfoglalták állomáshelyeiket és szükség esetén készek beavatkozni.
Jan Lipavsky külügyminiszter javaslatát kedden hagyta jóvá a cseh kormány.
Jelenleg 169 000 ukrán menekült dolgozik Csehországban, akik ideiglenes védelmi státuszt kaptak.
A díjat olyan emberek vagy szervezetek kapják, akik kiemelkedő erőfeszítést tettek az emberi jogok védelmében.
A prágai bíróság szerint a férfi a népirtást támogató bűncselekményt követett el.
Petr Pavel cseh elnök szerint a NATO-nak katonai eszközökkel is reagálnia kellene az orosz légtérsértésekre.
Közölte csütörtökre virradóra a cseh védelmi minisztérium.
Románia, Csehország és Magyarország közösen számolt fel egy Európa-szerte működő belarusz kémhálózatot.
Közölte Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a kormány szerdai ülése után Prágában.
Andrej Babist a támadó hátulról néhányszor fejbe ütötte.
Csehország újra javasolni fogja, hogy korlátozzák az orosz diplomaták mozgását a schengeni övezetben
A jelenlegi szabályozás aszimmetrikus és lehetőséget az orosz rendszernek, hogy visszaéljen vele.
Pavel szerint Oroszország továbbra is "cinkelt kártyákkal" játszik.
Ukrajna esetleges "leigázásával" Moszkva nem állna meg az ukrán határokon, hanem továbbnyomulna Európában.
Hangsúlyozta, hogy elősorban az ukrán hadsereg harcképességét kell felújítani.
Bár ez a nemzetközi jog megsértését jelentené, így csak ideiglenes megállapodás lehetne - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő.
A világ vezető politikusainak tárgyalásai az ukrajnai háborúról még csak az elején tartanak.
Tavaly több mint egy tucatnyi ország támogatta anyagilag a cseh kezdeményezést.
Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának továbbra is szabad országnak kell maradnia.
Csak a többi sofőr gyors reakciójának köszönhető, hogy nem történt tömegszerencsétlenség.
Azt akarjuk, hogy független, szuverén országként fennmaradjon – mondta a cseh elnök.
Akik gazdasági terhet jelentenek az ország számára.
A 10,8 millió lakosú Csehországban jelenleg több mint 1,2 millió külföldi él.
Az ukrán határőrök a Kárpátokban fogták el őket.
Ukrajnában őrizetbe vettek egy fiatalembert, akit Csehországban az iskoláknak címzett több száz fenyegető e-mail küldésével gyanúsítanak.