A közelmúltban az emberek szerte a bolygón kihívást kaptak az égiektől: fejtsenek meg egy kódolt üzenetet. A jelet Daniela de Paulis, a SETI Intézet rezidens művésze készítette. A cél egy idegen üzenet szimulálása volt, amely eredetileg a Földön született, de a Marsról küldték a bolygónkra.
A Sign In Space (Jel az űrben) az Európai Űrügynökség (ESA) egyik projektje. Az üzenetet egyik űrszondájuk, a Mars körül keringő ExoMars Trace Gas Orbiter (TGO) sugározta a Földre 2023. május 24-én, helyi idő szerint 21 órakor. A jelet 16 perccel később fogta a SETI teleszkópja. Az üzenet világszerte nagy érdeklődést váltott ki, és több mint 4000 ember csatlakozott a kód megfejtésébe – írja az IFL Science.
A helyes megoldást idén június 7-én mutatta be egy apa-lánya páros. Megnézték a titkosított üzenetet, figyelembe véve annak lehetőségét, hogy az összefüggésbe hozható egy híres számítási modellel, az úgynevezett sejtautomatával - írja az origo.hu.
Ebben a modellben a cellák "élőknek" vagy "halottaknak" tekinthetők, és meghatározott szabályok szerint fejlődnek. A modell segítségével látszólag értelmetlen, nullákból és egyesekből álló kódsorokból olvasható ki értelmes üzenet.
Mit tartalmazott az űrből jött üzenet?
A Unity játékmotor segítségével az üzenetet 6256 alakították át, hogy végül értelmezhető adatokat kapjanak.
A kódsor valójában öt aminosav képét rejtette.
Az aminosav a fehérjék alapvető építőköve. Minden aminosavban megtalálható két alapvető funkciós csoport: az aminocsoport és a karboxilcsoport. A legegyszerűbb aminosav a glicin, amely fehér, édes ízű por. 20 (újabb kutatások szerint több) esszenciális aminosav létezik, ezekből épülnek fel szervezetünk fehérjéi.
Az idegenek szándékainak értelmezése
A tudományt és a művészetet ötvöző kísérletnek ezzel még nincs vége. De Paulis úgy képzelte el a kihívást, hogy utánozza azt, amivel az emberiségnek egy idegen jel fogadásakor szembe kell néznie. Ezt követően pedig jöhet a munka következő fázisa,
vagyis annak értelmezése, hogy mit jelent a jel, és miért pont ennek az öt aminosavnak a képét sugározták a Földre.
Tavaly óta több mint 54 000 üzenet érkezett a projekthez kapcsolódóan, és a csapat reméli, hogy még többen csatlakoznak a már ott lévő több ezer emberhez, hogy megvitassák, véleményezzék és javasolják az űrből érkező jel lehetséges jelentéseit.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.