Az alvászavarokkal küzdő emberek 16 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik jól alszanak - derült ki egy új amerikai tanulmányból, amelyet a The Guardian ismertetett.
Wendemi Sawadogo, a tanulmány egyik szerzője, a Virginia Commonwealth University kutatója felhívta a figyelmet arra, hogy többféle terápiával lehet javítani az alvás minőségén, így ezzel egy későbbi stroke kockázatát is csökkenteni lehet - írja az MTI.
A kutatásba, amelynek eredményeit a Neurology című szaklapban publikálták, több mint 30 ezer olyan embert vontak be, akiknek korábban nem volt stroke-ja, és kilenc éven át követték az egészségi állapotukat. A résztvevőket, akiknek átlagéletkora 61 év volt a vizsgálat elején, részletesen kikérdezték arról, hogy mennyire nehezen alszanak el, felébrednek-e éjszakánként vagy túl korán, vissza tudnak-e aludni, illetve mennyire érzik kipihentnek magukat reggelente. Tüneteik súlyosságát egy nyolcas skálán kellett a résztvevőknek osztályozniuk saját maguknak.
A kutatók a stroke kockázatának megállapításakor az egyes esetekben figyelembe vettek egyéb hajlamosító tényezőket is, mint például a dohányzást, az alkoholfogyasztást és a testmozgás rendszerességét.
A vizsgálat kilenc éve alatt 2101 résztvevőnél regisztráltak stroke-ot, közülük 1300 esetben az érintetteknek egy-négy alvászavarra utaló tünete volt, 436-nak öt-nyolc tünete volt, 365-nek pedig nem volt alvászavara. Azok esetében, akik viszonylag sok, vagyis öt-nyolc alvászavaros tünetről számoltak be, 51 százalékkal nagyobb volt a stroke kockázata. Az összefüggés még nagyobb arányúnak bizonyult az 50 év alattiaknál, akiknek körében csaknem négyszer akkora volt a stroke kockázata azoknál, akiknek öt-nyolc alvászavarra utaló tünete volt.
A stroke alvászavarral összefüggő kockázata még nagyobb volt akkor, ha valakinek cukorbetegsége, magas vérnyomása, szívbetegsége vagy depressziója is volt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.