Saját bőrömet vittem a vásárra, enélkül biztos nem lesz meg az örök élet

Van egy pont, amikor az ember rádöbben, nem az idő múlt el felette, hanem ő hagyta magára a saját testét. Amikor a sportból emlék lesz, a mozgásból fájdalom, a „majd holnap elkezdem” pedig hónapokká, évekké hízik. Ez nem hirtelen törés, hanem lassú lejtmenet, egészen addig, amíg a test végleg jelzi: cselekedni kell. Mindez emberek millióinak életét végigkíséri, mi pedig saját élményen keresztül mutatjuk be, miért fontos a megelőzés, és hogy még időben a megfelelő helyhez forduljunk mozgásszervi panaszainkkal (is).

Adva van egy viszonylag hétköznapi életpálya. Sportolói múlt (nem a legprofibb, de még pont az, amiért pénzt fizetnek, tehát oda kell tenned magad), mellette egyetem és/majd munka. Ahogy pedig a munkalehetőség egyre komolyabbá válik, a sportolás fokozatosan szorul vissza, végül abbahagyod – amiben a sérülés is hangsúlyosan közrejátszik. Szinte bizonyos, hogy ez a formula mindenki ismerősi körében fellelhető, ha nem épp ő az, akivel megtörtént.

Jómagam sportolói múlttal csöppentem a média világába, ami inkább irodai jellegű, vagyis – amikor nem terepen vagyunk – lényegében ülünk egy monitor előtt. Sajnos elkövettem a hibát, hogy „élesváltottam”. Ahogy a korábban napi szintű testmozgás csökkent, majd sajnos félelmetesen tendált a nulla felé, úgy nőtt a forgószékben töltött órák, napok száma.

„Ez így nem lesz jó”

A testem persze küldte a jeleket az agyba, hogy „főnök, ez így nagyon nem lesz jó”, ám én úgy bántam vele, ahogy egy rossz munkáltató a beosztottjával: hosszú és kimerítő munkavégzés, alacsony fizetés. Ennek pedig meglett a böjtje. Derék-, nyaki, csípő- és ülőideg-fájdalom. Egyébként is kötött izomzatom még inkább megfeszült, egyre ritkuló sporttevékenységeim során éreztem, hogy erővel – szerencsére – még mindig sokat bírnék, de a testem több területe nem engedelmeskedik.

Ekkor döntöttem el, hogy ennek véget kell vetni, és szeretnék fájdalom nélkül létezni, sportolni, hiszen ez elengedhetetlen a tartós ülőmunka mellett (is). Ehhez azonban először rendbe kell tennem a testem, hogy anélkül sportolhassak, hogy minden pillanatban azon kell aggódnom: másnap a műtőasztalon találom magam – volt rá példa, sajnos ismerem a metódust.

Tavaly nyáron készítettem egy interjút Czeglédi Tamással, a MozgásKlinika gyógytorna-rendelőhálózat társalapítójával és stratégiai vezetőjével, akivel akkor főként az állami és/vagy magánegészségügy témakörét boncolgattuk. A beszélgetés során azonban megakadt a szemem a klinika úgynevezett mozgáspiramisán, ami azt hirdeti, hogy célzott terápiával sportolásra kész állapotba hoznak – amihez természetesen a páciens megfelelő hozzáállására is szükség van, hiszen csodák nincsenek.

„Masszázsszerű” kezelés kemény gyógytornával kombinálva

A gondolatot még egy kicsit érlelve eljutottam oda, hogy belefogjak a projektbe. Kezdetnek 12 alkalmas bérletet igényeltem, melynek első alkalma állapotfelmérés. Fel kellett tárnom, milyen problémáim vannak, sportoltam-e, voltak-e műtétjeim, betegségeim, és így tovább. Az első és legfontosabb lépés az állapotfelmérés, a kezelések alapját a rendelőben elvégzett tesztek eredménye adja – ez a kiindulópont. Ideális környezet, felkészült, profi, kedves gyógytornászok fogadtak, én pedig lelkes voltam, hogy végre ismét pályára léphetek, a remélhetőleg nem is olyan távoli jövőben.

Több kezelési mód is elérhető, nekem a felmérés, valamint a célok tisztázását követően a manuálterápiával kombinált gyógytornát javasolták. Először is tisztázzuk, mi is az a manuálterápia.

Speciális, kézzel végzett gyógyító módszer, amelyet főként mozgásszervi problémák kezelésére alkalmaznak. A lényege, hogy a terapeuta különböző fogásokkal – mobilizációval, nyújtással, finom ízületi mozdításokkal – közvetlenül beavatkozik az izmok, ízületek és kötőszövetek működésébe.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy fekszem egy masszázságyon hol hason, hol háton, hol oldalt, és a gyógytornász „masszázsszerű” kezelést végez rajtam, ami egyrészt kellemes, másrészt – mint kiderült – nagyon hatásos. Mindez „klasszikus” gyógytornagyakorlatokkal kombináljuk – aki különböző műtétek után járt már rehabilitációra, tudja, ez amilyen hatásos tud lenni, és legalább annyira kemény, izzasztó folyamat is.

Már túl voltam a 12 alkalom felén, amikor éreztem, hogy „hat a szer”. Futásnál nem akart már annyira kiszakadni a lábam a helyéről, és a hétköznapi mozdulatok is egyre fájdalommentesebbek lettek. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy „ebből cikket kellene írnom”, hiszen a „újságírói praxisomhoz” tartoznak az egészségügyi témájú írások is, ez pedig mi, ha nem az. Abból is a jobbik része, a megelőzés. Aki ugyanis előrelátóbb, mint például én, az nem akkor keres megoldást, amikor már baj van, hanem igyekszik megelőzni azt – ahogy ennek fontosságára orvosok, egészségügyi szakemberek rendszeresen felhívják a figyelmet.

Megkerestem a klinika vezetését, hogy klaviatúrára vetném élményeimet. Szentiványi Rita, a klinika alapítója és szakmai igazgatója készségesen állt rendelkezésre, és betekintést engedett a kulisszák mögé.

A testtartás árulkodik – így borul fel a mozgáslánc

A manuálterápiával kombinált gyógytorna első pillantásra sokak számára „egyszerű hajtogatásnak” tűnhet, valójában azonban jóval többről van szó: olyan komplex vizsgálati és kezelési folyamatról, amely nemcsak a már kialakult problémákat kezeli, hanem képes időben felismerni azokat az állapotokat is, amelyek később komoly mozgásszervi betegségekhez vezethetnek. A páciensek többsége nem konkrét diagnózissal érkezik, hanem inkább tünetekkel, amelyeket értelmezni és rendszerezni kell, hogy kiderüljön, milyen folyamat áll a háttérben – avatott be Szentiványi Rita.

A manuálterápia mint főszereplő nemcsak kezelési, hanem vizsgálati módszer is: segítségével olyan, még visszafordítható elváltozások is azonosíthatók, amelyekből később akár ízületi kopás is kialakulhatna. „Az egyik legfontosabb különbség a klasszikus tüneti kezelés és a valódi rehabilitáció között éppen az, hogy itt nem a fájdalom megszüntetése a végcél, hanem az okok feltárása és megszüntetése. Ha ez elmarad, a panaszok nagy eséllyel visszatérnek, gyakran súlyosabb formában” – figyelmeztet a MozgásKlinika vezetője.

A kezelés egyik alapja a testtartás elemzése, amelyből a szakember szerint sok minden kiolvasható: például az, hogy a páciens hogyan terheli a testét, hol helyezkedik el a súlypontja, és mely izomcsoportok dolgoznak túl vagy éppen alul.

A vizsgálat gyakran rámutat arra, hogy egy egyszerűnek tűnő panasz mögött összetett mozgáslánczavar áll. Vegyük az egyik saját példámat: a feszes hátsó izomlánc a súlypont előretolódására utal, ami tartós túlterhelést okoz, beszűkíti a csípő mozgását, és a derék túlterheléséhez vezet. A terapeuta szerint ilyenkor nem egyetlen izmot kell kezelni, hanem az egész rendszert újrahangolni. A gyakorlatok és manuális technikák célja ezért kettős: oldani a feszességet és újratanítani a helyes mozgásmintákat, mert enélkül a szervezet visszatér a hibás működéshez. Szentiványi Rita kiemelte, a kezelés specialitása miatt ritkán adnak „házi feladatot”, inkább a kontrollált, személyes foglalkozásokra építenek, ahol folyamatos korrekció lehetséges. Azt is hangsúlyozta, hogy a „fájdalom viselkedése” kulcsfontosságú a terhelés adagolásához és a terápia irányának meghatározásához.

Bár volt néhány „roppanós” élményem, fontos tisztázni, nem a csontkovácsnál megszokott formuláról van szó. A szakember elmondta, ez nem „ropogtatás”, hanem az ízületi felszínek finom korrekciója, amely javítja ezek egymáshoz viszonyított helyzetét. Ez azért lényeges, mert a hibás illeszkedés torz információt küld az agynak, ami rossz mozgásmintákat rögzít.

„A manuálterápia segít az idegrendszer »újrakalibrálásában«. Ha rossz pozícióban kezdjük erősíteni az izmokat, azzal valójában rögzítjük a problémát, ezért előbb a mechanikai viszonyokat kell rendezni, és csak utána építeni az aktív mozgásra”

– szögezte le Szentiványi Rita.

Tapasztalata szerint a páciensek többsége sajnos olyan, mint jómagam: ülő életmódot folytat, és csak fájdalom esetén fordul szakemberhez. Ráadásul sokan a panaszok megszűnésével abbahagyják a terápiát, ami komoly hiba, mert ilyenkor csak tüneti kezelés történik, az okok – például rossz testtartás vagy gyenge stabilizáló izmok – megmaradnak, így a panaszok visszatérnek. A siker kulcsa az edukáció: megértetni, hogy a fájdalom elmúlása nem azonos a gyógyulással, a cél stabilabb működés kialakítása.

Az időzítés is döntő: ha a tünetek után gyorsan kezdődik a terápia, akár 12 alkalmas program is elegendő lehet a közérzet javításához, vagy akár a hobbiszintű sporthoz való visszatéréshez, de ez függ az állapot előrehaladottságától és az egyéb problémáktól. Minél régebbi az alkalmazkodás a hibás működéshez, annál hosszabb a korrekció. A kezelések között regenerációs időre is szükség van – különösen manuálterápia után –, mert ilyenkor a kötőszöveti rendszer „újraszerveződik”; ennek hiánya vagy a rossz testtartáshoz való gyors visszatérés rontja a hatékonyságot.

„A sporthoz való visszatérésnél a fájdalom a döntő szempont: amíg dominál, nem javasolt az aktív sport, mert a test kompenzál és hibás mintákat erősít. Csökkenése után viszont fokozatosan, a fájdalomhatáron belül vissza lehet térni, kivéve a műtét utáni eseteket, ahol szigorúbb protokollok érvényesek. A cél nem a teljesítménysport, hanem a biztonságos, fájdalommentes mozgás” – emelte ki Szentiványi Rita.

Hosszú élet, jó mozgással

Végezetül arra voltam kíváncsi, hogy a manuálterápia mennyire illeszkedik a divatos „longevity” egészségügyi irányzathoz, vagyis ahhoz a törekvéshez, hogy minél hosszabb életet éljünk minél egészségesebben – a területre külön iparág van kiépülőben.

Szentiványi Rita határozottan úgy felelt, hogy az ilyen jellegű kezelések szorosan kapcsolódnak a szemlélethez, amely a hosszú, de jó életminőségben eltöltött életet célozza.

Az öregedéssel együtt járó változások természetesek, de nem mindegy, hogy valaki fájdalommal és mozgáskorlátozottsággal, vagy aktívan éli meg ezt az időszakot. A mozgásformák az életkorral változnak, de a lényeg az, hogy mindenki megtalálja a saját szintjének megfelelő aktivitást. A kezelés végső célja nem csupán a panaszmentesség, hanem olyan stabil, jól működő mozgásrendszer kialakítása, amely hosszú távon is fenntartható. Ebben a folyamatban a manuálterápia, a gyógytorna és a tudatos mozgás együttesen teremti meg annak lehetőségét, hogy a szervezet ne csak túlélje az éveket, hanem valóban jól is működjön bennük

– fejtette ki a szakember.

Végezetül veszem a bátorságot, és egy jó tanáccsal élek: senki se az egészségén spóroljon, pláne ha azzal megelőzheti a komolyabb bajt - közölte az index.hu.