A Stonehenge-nél és az egyiptomi piramisoknál is idősebb, késő neolitikum kori építmény maradványaira bukkantak régészek Prága közelében. A rejtélyes kör alakú épület romjai közel 7000 évesek lehetnek – írja a Live Science.
A rondella, azaz körárok átmérője eléri az 55 métert, tehát az építmény hatalmas lehetett. A Cseh Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének (IAP) szóvivője, Jaroslav Řídký szerint az épületet a Kr. e. 4900 és Kr. e. 4400 között virágzó ún. tűzdelt szalagdíszes kerámia kultúra képviselői hozták létre - írja az origo.hu.
A kutatók először az 1980-as években szereztek tudomást a Vinoř környéki maradványokról, ám akkor még nem voltak tisztában annak teljes méretével. A mostani ásatások során a régészek kerámiatöredékeket, állatcsontokat és kőeszközöket is találtak.
A szénizotópos vizsgálatokkal a kutatók pontosan meg tudják határozni az építmény létrehozásának időpontját. Ha ez megvan, az is kiderülhet, a rondella milyen kapcsolatban volt a közelben felfedezett többi neolitikum kori településsel.
Řídký szerint a most feltérképezett körépítményhez hasonló szerkezeteket más korabeli közép-európai kultúrák is létrehoztak. Korábban nem sok rondellát találtak a szakemberek, a légi- és drónfotózás elterjedésének köszönhetően azonban egyre több hasonló jellegű építményt fedeznek fel. Řídký hozzátette: ezek az épületek Európa legrégebbi építészeti emlékei.
Fentről nézve a rondellák egy vagy több széles, kör alakú árokból állnak, amikben réseket alakítottak ki, valószínűleg ezek lehettek a bejáratok. Az építmény belsejében vélhetően facölöpök voltak. A neolitikum idején rengeteg rondella készült, nagy népszerűségnek örvendtek, de funkciójuk továbbra sem ismert.
A legkorábbi rondellát 1991-ben azonosították Németországban, ezt szintén a tűzdelt szalagdíszes kerámia kultúra tagjai építették. Az elméletek szerint csillagászati vizsgálatokat is végezhettek vele, de ünnepeket és gyűléseket is szervezhettek benne.
A rondellák építésével Kr. e. 4600-ban felhagytak, ennek oka szintén nem ismert.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.