Generációtisztulás, -tisztítás

Előzmények

Az idősödő házaspár együtt lakott a lányuk családjával. Az egymás után jövő két kisunokát a generációk egymást túllicitálva szeretgették körül. A vő, a családfenntartás aktuálisan megkínált módozatát megragadva, külföldön vállalt munkát és a határkorlátozás miatt hazajönni már nem tudott. A nagyszülők próbálták az így megbillent kapcsolati egyensúly feszítését tartani és az otthonmaradt lányuk és az unokák stabilitási keretét biztosítani; a lányból előbb kényelmetlen feszengést, majd bűnhődési reflexet váltott ki a lecsendesült harmónia és a kiszámítható stabilitás valóságának tapasztalata – a férje nélkül, a szülei és a gyerekei közösségében. A fiatal feleség látogatta a munkásszállóról társbérletbe költöző férjét – hol a gyerekekkel, hol egyedül. De a távolság és az idő (már nem csak a pár számára) egyre érzékelhetőbben koptatta a kapcsolatukat. A házasságukat egyre sötétítő veszély miatt a feleségi küldetés felelőssége úgy döntött, hogy a gyerekekkel és a valóságteremtő erejüket a közösségi oldalakon kéjelegve villogtató rémképeivel együtt a férj után megy (tudva, hogy: családi otthon után albérlet, biztos közösségi háló után ismeretlenség, bukdácsolásukban is megszokott rendszerek helyett bizonytalanság ... vívódva abban, hogy: ugyanazok vagyunk? tudjuk egymásról kik is vagyunk? egymást direktben is kibírjuk?...).

Keret

A magukra maradt nagyszülőknek fájt minden mozdulat, pillantás, szó a csend fullasztó súlya alatt. Csak az idősebb házaspár maradt: a bebútorozott nagy házban…, a beépített nagy portán…, az akkor szűkre szabott jövőnek elégetett áldozat nagy, „már nem is tudom mire való” megtestesüléseiben… A férj minden nap keresett munkával próbálta magyarázni a bizonyságuk pocsolyájában fuldokló és fullasztó falakon kívüli menekülő maradását, és legtöbbször este még a konyhaajtóból visszafordult, mert bentről a feleségének az eddig nem ismert nyikorgó-prés hangszínben szűkölő sírását hallotta – hagyta, nem akarta leleplezni…, csak ő meg őt hagyja…, nem bírná még a leleplezett tehetetlenségének súlyát is… Majd bemegy később… Egymástól már úgysem kérdeznek… Csak egyre inkább elhallgattak. Mindketten ugyanúgy tudnak egymás tudásáról: egy titkos gyászról. Mely körülöttük egyenletes tempóban szétterjed – egyelőre még a vakolat és a padló, a súlyosodó szemhéjak és pillantások, a napokig visszhangzó zajok és a koppanó szavak alatt... – egyelőre... A hallgatásukkal áldozati küldetésként élik meg a szétesést ellensúlyozó szövetségi összetartozásukat és ezzel egymást biztosítják: tudnak a gyászról és a terjedéséről és nem próbálják azt meggátolni, már megadták magukat és nem lesz felfordulás, csak kiszámítható „így végigcsinálás” és kivezetés…

Párbeszéd

•    helyszín: a régi és lakatlan parókia konyhája – benne: konyhaszekrény, asztal, kályha, két ajtó a külső terasz és a hálószoba felé

•    idő: november első szombat estéje, erős szürkület, induló eső, majd teljes besötétedés és sűrű csapadék

•    alkalom: újbori úrvacsoránál használandó kenyér és bor átadása

Balázs (a konyhába belépve, kezébe egy korsó és egy barna műbőr táska, vászonkendővel letakarva): Áldás, Békesség!

Lelkész (a konyhában): Áldás, Békesség! Biciklivel jött? Nem ázott meg?

Balázs: Igen. Egy kissé. Elhoztam a kenyeret és a bort. Hová tehetem?

Lelkész: Nagyon szépen köszönjük! Tegye csak le az asztalra (közben a beljebb jövő után bezárja az ajtót, aki a konyha közepén lévő asztal felé lép és arra teszi a korsót és a táskát).

Egymást ezután kézfogással üdvözlik.

Balázs: a Tiszteles úrnak is hoztam… (a táskából egy nagyobb üveg bort vesz elő és félig kinyújtott kézzel tartja a lelkész felé).

Lelkész (az üveg felé nézve, mosolyogva átveszi): Köszönöm Balázs! (nevet…). Kóstoljuk meg! (–  mondja játékos csengéssel).

Balázs: Köszönöm. (A megkínálásnak ez a közvetlen elfogadása kissé meglepte a lelkészt…)

Lelkész: Foglaljon helyet (Balázs leül a konyhaasztalhoz. Közben a lelkész a szekrényből két magas, vastag falú poharat vesz elő és az asztalra teszi. Nyikorogva kitekeri az üvegből a dugót és csilingelő öblögetéshanggal teletölti mindkét poharat. Balázs nem szabadkozik a tele pohárnyi mennyiség miatt. A lelkész is leül Balázzsal szemben, az asztalhoz. A poharat felemeli, beleszagol.) Szép a színe és jó az illata. Milyen fajta szőlői vannak?

Balázs: Vegyesen… Kóstolja meg a Tiszteletes úr!

Lelkész: Köszönöm, Balázs! Ez kedves Öntől. Egészségére! (A poharakat felemelik, koccintanak, mindketten lendületesen félig kiisszák). Ez igazán finom. Ebben az időben – meg egy ilyen hét után – igazán jólesik... (Közben félig az asztalra, félig a még kezében lévő pohárra néz).

Balázs: Örülök, ha ízlik. (Közben az ablak felé, majd a befűtött kályhára néz.) Valóban egyre jobban ered megfelé. Ma itt alszik a Tiszteletes?

Lelkész: Igen. Holnap innen kezdek. Majd délután érek haza…

Balázs: Mi is egyedül maradtunk… az asszonnyal (majd egy lendülettel megissza a másik fél pohár bort is).

Lelkész: Jolika elment…

Balázs: … Az unokákat is vitte… (A lelkész ismét tölt Balázsnak; aki hagyja és nagyot kortyol bele.)

Lelkész: Biztosan Misunak is nehéz volt nélkülük.

Balázs: Vagy egyre könnyebb… Mindig próbáltuk Misut befogadni, meg fiunkként kezelni. Bandika helyett is… (Itt lefelé néz és kissé a szája szélébe harap.) De mindig eltolt magától… – vagyis eleinte még nem úgy tűnt. Jolán többször be is szólt neki. Azután nem is beszéltek egymással. Jolikának kellett köztük a tüzet oltani. Meg inkább úgy van az, hogy Misunak jól is jött ez a helyzet. Lett oka, hogy elmenjen tőlünk.

Lelkész: Tudom, hogy Jolika nem akart menni…

Balázs: Ameddig lehetett, húzta… De megértem, hogy utána ment. Már csak az urát választja… Mit tehetne mást két gyerekkel? Én is azt mondtam neki, hogy magukat nézze és ne minket. (Ismét nagyot kortyolt.)

Lelkész: Gondolom, Jolánnak is nehéz.

Balázs: Sokat sír. Próbálja ezt a telefont kezelni, de nehezen megy neki. Én meg nem is próbálkozok vele. Zavar. Vagy itt vannak, vagy nem… Azt is tudom milyen, ha itt vannak, meg azt is, ha nem. Most nincsenek itt. Csak a terhek maradtak…, meg ismét előjöttek…

Lelkész (jelentősen sóhajt és hümmög): … ezeken a hosszú estéken…

Balázs (kissé ingerült hanglejtéssel): Nekem mindegy, milyen az idő. Egyre inkább már nem is érzem és nem is érdekel, mi van körülöttem. (Indulatosan megissza a maradék bort és erősen leteszi a poharat az asztalra, szinte parancsolóan a követkető adagért; a lelkész megérti és tölt…)

Csend. Balázs kinyújtja a lábát. Mélyeket lélegzik. Lassan leengedi a vállát. Közben az eső egyre hangosabban esik és egyre szorosabban zárja rájuk az estét.

Balázs (féltónussal emelkedettebb „túllátó” és „túlszóló” hangon): A kisunokákkal törtlesztettünk. Örültünk, hogy Bandika – meg Misu – után is, valamit jóvá tehetünk… Újra kezdtük… És a két unoka is mintha pont ezt érezte volna… Mintha nekem mutatták volna, mit is adjak meg nekik, amit Bandikának nem adtam … Odabújtak hozzám, meg a mamájukhoz, nem csak este, de napközben is csak úgy megöleltek. Nem bántam én semmit, hagytam mindent, csak menjek értük az óvodába, meg vigyem magammal őket a kertbe, a jószágokhoz, gombászni… Jolánnak se kellettek az idegeire a gombok évekig – amíg itthon voltak... Hogy sírtak, amikor mentek… (csend…) Megfojt a múltam…

Lelkész: a holnapi úrvacsora…

Balázs: Igen. Igen. A holnapi úrvacsora... (A maradék bort a pohárban hagyva, felállt, köszönt és belevágott a novemberi esőfalba.)

Konklúzió

A generációk egymás közötti kapcsolatának hatása: a gyógyítás és nevelés. A nagyszülők az unokák felé esélyt kapnak helyrehozni azt, amit elrontottak, és amivel megterhelődnek; az unokák a nagyszülőkkel szövetségben megtanulják az empátiát és a segítést. Ezen intergenerációs kapcsolat nélkül: maradnak és halmozódnak (generációkon keresztül) a múlt terhei (a transzgenerációs szindrómáknak és -sebeknek forrásaivá válva), ill. nem alakul ki az egymás elfogadása és megértése. (A többgenerációs családok felbomlásával és az elsőgenerációs értelmiségi családok elterjedésével egyenes arányban növekszik az autizmus elterjedése). 

Radvánszky Ferenc
 

---

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek