Ukrán menekültek. Illusztráció
Ukrán menekültek. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdete óta Belgiumba menekült ukrajnaiak mintegy harmada talált munkát, foglalkoztatásuk Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű részében a legmagasabb - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap pénteken.

A 2022 februárjában kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat elérhető legfrissebb, novemberi adatai szerint az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta Belgium 120 550 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekülteknek.

A napilap tájékoztatása szerint Belgium déli, francia nyelvű régiójának foglalkoztatásért felelős regionális szolgálata (Forem) közölte, az ukrajnai háború kezdete óta 5263 ukrajnai állampolgár regisztrált álláskeresőként Vallóniában.

A munkát találó ukránok több mint negyede dolgozott legalább egy napot, azaz összesen 1393-an találtak munkát. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 746 ukrajnai dolgozik vallóniai munkahelyeken.

A Forem szerint a munkára regisztrált ukránok mintegy 30 százaléka férfi, 70 százalékuk nő volt. Közölték továbbá, hogy a munkakeresést a mobilitás problémája bonyolíthatja. Amíg Vallónia egyes távolabbi területeire nehéz az eljutás, addig "Brüsszelben más a helyzet" - áll a foglalkoztatásért felelős vallon hivatal jelentésében.

A napilap beszámolója szerint Brüsszelben, az Actiris munkaügyi hivatal adatai szerint 2022 februárja óta 5698 munkakereső ukrán állampolgárt regisztráltak. Közel egyharmaduk, 1755 fő (30,8 százalék) talált munkát a belga fővárosban.

Flandriában, az ukrajnai háború kezdete óta mintegy 20 ezer ukrajnai állampolgárságú regisztrált munkakeresőről számolt be a VDAB flamand foglalkoztatási hivatal. A legfrissebb adatok szerint valamivel több mint felük (53 százalék) talált munkát az ország északi régiójában, és 35 százalékuk még mindig dolgozik.


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.