Emberölési kísérlet miatt vett őrizetbe egy 63 éves férfit a Kárpátaljai Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint a Beregszászi járásban található Felsősárad (Siroke) egy vita során fejszével többször fejbe ütötte 40 éves szomszédját.
Alkoholozás közben fajult el a vita
Július 2-án, 23 óra körül érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy 40 éves sirokei férfit súlyos fejsérülésekkel szállítottak kórházba.
Az eset körülményeinek tisztázására a nagyszőlősi rendőrök a kórházba vonultak, ahol az elsődleges intézkedések során megállapították, hogy a sértett este fél 11 körül 63 éves szomszédjánál vendégeskedett. A két férfi alkoholt fogyasztott, amikor közöttük heves szóváltás alakult ki.
A nyomozás adatai szerint a házigazda ekkor felkapott egy fejszét, és több alkalommal fejbe ütötte vendégét.
A gyanúsított elmenekült, de hamar elfogták
Miután felismerte tettének súlyosságát, a támadó elmenekült a helyszínről.
A bűnügyi rendőrök azonban rövid időn belül felkutatták és elfogták a 63 éves férfit, akit az ukrán büntetőeljárási törvénykönyv 208. cikke alapján ideiglenes fogdába helyeztek.
A rendőrség a gyanúsított cselekményét szándékos emberölés kísérleteként minősítette.
A bűncselekményért hét évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
A nyomozás a Beregszászi Körzeti Ügyészség eljárási felügyelete mellett folytatódik.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke