Megtartó hagyomány - Húsvéti hímesek Salánkról

„Húsvét van, nagy ünnep, örömnap!” – zengi egyik húsvéti énekünk. Igen, örömnap, mert Jézusunk dicsőségesen feltámadt a halálból. Fény, dicsőség, öröm van húsvétkor az emberek lelkében, s ezt a húsvéti hagyományokkal is szeretnénk hirdetni. A feltámadás örömhírét viszik a locsolkodó legények is húsvéthétfőn, amikor bekopognak a lányos házhoz: „Szabad-e locsolni?”. Az elmondott versek többségével a feltámadás örömüzenetét tolmácsolják: „Harmadnap múlva megnyílt a sír szája, kilépett belőle az élet királya”, „Kivirradt a tavasz ma húsvét napjára, új életet öltött ismét föl magára. Én is e szent napon, örömöt hirdetek, mert Jézus föltámadt, ezen örvendjetek!” ...

A versekért, locsolásért kapott tojás is az élet csírája, az újjászülető élet jelképe.

A tojásfestés és a hímes tojások ajándékozása ősi szokás nálunk. Nagyobb településeken sajátos, csak arra a vidékre jellemző tojásfestési technikák, motívumok alakultak ki. Számomra a hagymahéjas tojás mellett a jellegzetes virágmintás dobronyi hímes jelentette gyermekkoromban a felüdülést. Böske néném, aki a kárpátaljai „palóc” faluból jött férjhez Csongorra, meg is tanította a szomszédban lakó lányokat a hímesfestés fortélyaira. Néhány évvel ezelőtt egy, a Rákóczi Főiskolán tartott bemutatón a salánki viaszos hímesekkel ismerkedtem meg, s azóta is lenyűgöznek eredetiségükkel, különlegességükkel.

– Hogyan alakult, hogy a salánki ennyire eltér vidékünk más falvainak hímesétől? – kérdeztem a salánki Kész Rékát, a Debreceni Egyetem néprajz szakos PhD hallgatóját, akinek e témában immáron könyve is megjelenésre vár.

– Valószínűleg a vidék más magyarlakta településén is elterjedt lehetett a viaszos tojáshímzés gyakorlata. Így például Nevetlenfaluban még él az emlékezetben, hogy a 20. század elején viasszal hímezték a tojást. Ott ez a gyakorlat megszűnt, a mintákat már nem sikerült felgyűjteni. Véleményem szerint azt, hogy Salánkon fennmaradt e technika, elősegítette a település hagyományaiban konzervatív értékrendje, illetve a vidék földrajzilag elzárt helyzete. De igazából e kérdésre pontos magyarázatot máig sem sikerült találni. A viaszos tojáshímzés legközelebbi párhuzamát a szatmári falvakban jegyezték le.

– Milyen motívumok a legismertebbek és legkedveltebbek Salánkon?

– Én úgy tapasztalom, hogy minden tojáshímzőnek megvannak a kedvenc, leggyakrabban alkalmazott díszítményei. Ezek között gyakran alkalmazzák ugyanazokat az alapdíszítményeket, csak eltérő módon. Szinte mindegyik tojáshímző készíti a rozmaringos mintát. Gyakori a levelek alkalmazása, mint a tölgyfalevél, akáclevél, lóherelevél. A virágdíszítmények számtalan variánsa ismert, így például a bazsarózsás, margarétára vagy gerberára hasonló díszítmények, a tulipános és ibolyás. Szinte mindegyik tojáshímzőnél megjelenik az archaikus elemeket hordozó kacskaringósnak vagy seprűsnek nevezett díszítmény egy-egy változata vagy a kakastaréjosként is említett minta. A hímeseken találkozunk feliratokkal: Krisztus feltámadt, Áldott Húsvétot, vagy akár egy-egy név is a tojásra kerülhet. A mintáknál fontos részlet a tojás geometriai felosztása. Ez azt jelenti, hogy felezővonalakkal nyolc, négy vagy két részre osztják a hímest. Ez valamivel ritkább, mint más vidékeken.

– Igen gazdag a motívumkincse, mi hozta ezt?

– A díszítménykincs gazdagsága szerintem annak is köszönhető, hogy van, aki tovább éltesse e hagyományt. Igaz, a kétezres évek eleje óta e technika visszaszorulóban van, de amíg vannak, akik alkalmazzák a gyakorlatot, addig a díszítménykincs is tovább öröklődik, variálódik.

– Hogyan készül a salánki hímes?

– A viaszos hímest a településen kétféleképpen készítik. Mindkét díszítési mód alapja az, hogy egy edényben viaszt melegítenek. Ebbe a viaszba mártogatják bele a kiccét, amivel majd felrajzolják a mintát a tojásra. Ezt követően a díszítést kétféleképpen fejezik be. Az egyik eljárás szerint a tojást hagymahéj levében főzik meg, amitől a felület barnás, pirosas árnyalatú lesz, kivéve a leolvadó viasz helyét – ez adja a mintát. A másik módszer, amikor aranyos, bronzos porral dörzsölik be a tojást. A por ilyenkor megmarad a viasszal megrajzolt mintán.

– A locsolkodókat váró leányzók egyedül készítették a hímeseket, vagy voltak tojáshímző asszonyok a faluban?

– Hagyományosan a településen a legtöbb családban volt egy-egy személy, asszony, aki tudott hímezni. Persze ez egy gyakorlást, időt, türelmet igénylő művelet, ezért természetesen voltak, akik nem hímeztek. Ilyenkor ők megkértek egy-egy falubelit, aki jelképes fizetségért, vagy sokszor egy köszönömért cserébe elkészítette a hímest. Ez különben máig is így van. Vannak olyan asszonyok, akik faluszerte ismertek a gyönyörű hímeseikről. Őket gyakran keresik fel hímesért, amelyet majd a szentelményes kosárba helyeznek, vagy a locsolkodóknak adnak.

– A tojáshímzés eltanulásának folyamata miben változott?

– Hagyományosan a tojáshímzés technikája és a díszítménykincs generációról generációra adódott tovább. A fiatalok az édesanyáktól, nagymamáktól vagy a közösség egy-egy tagjától tanulták el az alapokat. A gyermekek eleinte megpróbálják leutánozni a mozdulatokat, a kicce tartását, azt, hogy hogyan kell vonalakat, egyszerűbb mintákat rajzolni. Ez évről évre megismétlődött, míg végül kialakult a saját mintakincsük. Ez a belenevelődő tudásátadás, bár már visszaszorulóban, de napjainkban is jelen van. Emellett egyre gyakoribb, hogy már a különböző intézmények, szervezetek, felekezetek is hirdetnek tojáshímző foglalkozásokat.

– Napjainkban járnak-e még locsolkodni a legények?

– Persze! Bár az utóbbi években megcsappant a locsolkodók száma, máig divat a lányos házak felkeresése. Annyi változott, hogy míg régebben húsvét hétfő hajnalán elinduló fiúk igyekeztek felkeresni a falu legtöbb lányos házát, most már főleg csak ismerősöket, rokonokat locsolnak meg. Sajnos, a járványhelyzet megnehezíti a locsolkodók dolgát (is).

– Jár a locsolkodóknak a hímes?

– Természetesen jár. A fiúk a húsvéti versért és a locsolásért cserébe tojást kapnak. A locsolóversek között találkozunk vallási vonatkozású versekkel és egészen tréfásokkal is. Persze, ma is presztízse van annak, ha egy fiú szép verset szaval.

– Jellemző-e a locsolkodók kora?

– Hagyományosan a kisebb fiúgyermekek hajnaltól kora délutánig jártak, de közben, a templomi szertartás alatt tilos volt locsolkodniuk. A szovjethatalom alatt szintén megmaradt a kora reggeli locsolkodás, ezt követően a gyerekeknek kötelező volt iskolába menniük, a templomba pedig tilos volt ellátogatniuk. A nagyobbak, a legénysorban lévő fiúk délután locsolkodtak.

– Van-e valamilyen hagyománya annak, hogy ki milyen, illetve hány tojást kap?

– Valamilyen mértékben igen. Hagyományosan a kisebbek egy vagy két tojást kaptak. A délután érkező nagyobbaknak már nem hímest adtak, hanem a lányos háznál étellel, itallal kínálták és kínálják ma is őket. A 2000-es évek elejéig volt elterjedt Salánkon az a hagyomány, amely szerint a keresztszülő – a gyerek nemétől függetlenül – páros tojást ajándékoz a keresztgyermekeinek. A leány és fiú keresztgyermekek kilenc-tíz éves korukig kaptak ilyen ajándékot. Szintén mintegy két évtizede gyakori, hogy a locsolkodóknak csokoládétojást vagy egyéb (növényrátétes, újabban matricás) technikával készített tojást is ajándékoznak. Viszont máig vannak, akik ragaszkodnak a hagyományos viaszos hímeshez is.

– Legyen is ez így még sokáig, hisz éltető hagyományainknak megtartó erejük van!

Kovács Erzsébet