Ne féljetek, Isten szeret!

„Milyen nagy a Te jóságod, melyet a Téged félőknek tartogatsz! Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szemeláttára. Jól elrejted őket magadnál az emberek áskálódása elől. Megőrzöd őket sátorodban a perlekedő nyelvektől. Áldott az Úr, Aki csodálatos hűséggel bánt velem, az ostromlott városban! Én azt gondoltam már ijedtemben, hogy eltaszítottál magadtól. De Te meghallgattad  könyörgő szavamat, amikor Hozzád  kiáltottam segítségért.”  (Zsolt 31, 20–23)

Szívem őszinte vágya erről az igéről zengeni, énekelni, beszélni, írni, hangosan hirdetni, hogy: emberek ne féljetek! Isten szeret és Ő  különleges védelmet biztosít azok számára, akik közel vannak hozzá, akik félik az Ő nevét és szeretik Őt.

A világ tele van veszedelemmel. Fenyeget az élet ellensége, rettegtet a halál, azt akarja, hogy félj, remegj! Ne legyen nyugalmad, békességed, veszítsd el a reményt, ne láss, hogy a kilátástalan sötétben tagadd meg, veszítsd el a hitedet. Fordulj szembe Teremtőddel, Megváltóddal!

Kedves Olvasóm, ne félj! Az Úr, a Te Istened megtart, féltő szeretettel szeret. Ő ragaszkodik hozzád akkor is, ha most, a szenvedés, a sötétség, a veszedelem idején nem mersz hinni, bízni az Ő megtartó kegyelmében.

Ő szeret akkor is, ha most beszennyezted a lelki ruhádat. Isten Úr a veszedelem felett is! Hatalma van ellenséged felett is.

Kinek ne volna ellensége? Már az óvodás kisgyermekek is kínozzák, szenvedtetik egymást. Ellenségeskednek egymással. A felnőttek eleinte nevetnek: „Milyen kis huncut ez a Lacika!” Olykor viszont ez már több, mint huncutkodás! Figyeljünk oda rájuk! A sértettre, de a sértőre is! Tanítani kell gyermekeinket, hogyan védekezzenek, mit tegyenek, mit ne tegyenek. Szóljon valakinek – felnőttnek –, ne szóljon?... Kiben lehet bizalma?…

Mennyi veszedelemnek vannak kitéve a szárnyaikat bontogató, kíváncsi, serdülő gyermekek! De az érett, házasságra készülők vajon biztosan tudják, hogy jól döntöttek?  Ki ad megbízható tanácsot nékik?...Minden életkornak megvan a maga harca, kísértése, küzdelme.

Életünk minden időben ki van téve támadásnak. Kihez menekülhetünk? Kiben lehet megbízni, ki ad hatásos segítséget? Isten felajánlotta az Ő védelmét. Hozzá minden időben mehetünk. Sőt, az Úr gyermekeinek fenntartott hely van Nála. Számodra mindig van oltalom az Úrnál.             

Jól elrejtőzhetsz Istenben. Hogyan értsük ezt? Amikor az emberek megbántanak, becsapnak, megkárosítanak, hamisan vádolnak, gonosz, alaptalan pletykát terjesztenek, olyan jó lenne, ha lenne egy hatásos ügyvéd, aki  megvéd, és kivívja az igazadat. De ilyen nincs, néha még nagy pénzért sincs. De miért is kéne? Ha bizonyított az igazad, a sebhelyed még ott van, emlékezel, és a múlt emléke fáj.

Isten a mi oltalmunk, biztos segítség Ő a mi esetünkben is. Meneküljünk az Ő sátorába!

Nem bújócskázásra hív Isten! Nem! Ő elrejt, az Ő békességével betakar, szeretetét kiárasztja ránk. Az egész szemlélődő, kíváncsi világ észreveszi, meglátja, hogy te más vagy.

Isten, a mi mennyei édes Atyánk hűséggel bánik velünk, gyermekeivel. Nekünk nem kell perelni, ügyvédet fogadni, elmeorvoshoz menekülni, köpködni, sarat dobálni... Az Úr sátorában pihenhetünk. Nem érti a világ, hogy mi miért vagyunk másak, miért élünk józanul, noha csupa nyomorúság és bántás vesz körül. Igaz, velünk is megtörténik, hogy a szenvedés, üldözés, megalázás idején pánikba esünk. Szeretnénk azonnali segítséget, megoldást találni. Kiabálunk: „Uram, siess, segíts! Miért késel? Láss meg, állj mellém! Mutasd meg hatalmadat! Hol vagy, Uram, miért nem jössz?... Elhagytál, nem védel, nem segítesz? Miért? Miért?”
Dávid, a zsoltáríró is átélte ezt a magáramaradottság, elhagyatottság érzését. Megijedt és azt hitte, elfordult tőle Isten, vagy eltaszította, ellökte őt magától.

Isten soha nem tesz ilyet az Ő gyermekeivel. Téged sem dob el, rólad sem feledkezett el, kedves Olvasóm!

Jön, segítségedre, védelmedre siet. Elrejt, védelmet ad és ellenséged felett Ő győzni fog. Legyen áldott az Úr, Ő hűséges, csak bízzál benne, ne add fel a reményedet. Menekülj az Ő sátorába, hozzá.

„Áldott az Úr, aki csodálatos  hűséggel bánt velem!” – mondja  Dávid. Ha visszatekintek eltelt életemre, ha gondolkodom, milyen utat kellett járnom – gyönyörködöm én is Isten végtelen jóságában, hűségében, hozzám lehajló, gyöngéd szeretetében. Nehéz volt az út, sokszor kétségbeestem, féltem, pánikszerűen kerestem a védelmet, megoldást, szabadulást. Féltem én is, hogy nem hallgat rám Isten. De Ő jött, átölelt, megvigasztalt és átvezetett a halál völgyén, a szenvedések útján. Áldott legyen az Úr!

Csodálva imádom szentségedet, Úr Isten, mennyei Atyám. Közel vagy gyermekeidhez, védelmet, rejtekhelyet biztosítol magadnál mindenkinek, aki Téged  segítségül hív. Növeld a hitemet, bizalmamat. Adj szívembe vágyat és bátorságot, hogy többet időzzek Veled, sátorodban, közeledben! Taníts engem ellazulni, leengedni a kezeimet, és átadni minden nehéz ügyemet, kérdést, fájdalmat Neked. Áldott vagy, szerető Atyám. Ámen.

(Morzsák 4., 2006)  

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella