A beregszászi 6-os iskolában járt az NSKI Mikulása
 A beregszászi 6-os iskolában járt az NSKI Mikulása
A beregszászi 6-os iskolában járt az NSKI Mikulása
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A koronavírus megfékezésére hozott intézkedések miatt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) máskor népes küldöttsége idén nem lehetett jelen a Horváth Anna nevét viselő Beregszászi 6. Sz. Általános Iskola Mikulás-napi ünnepségén.

Hirdetés

Maga a Nagyszakállú is csak az elsősökhöz látogatott el piros zsákjával, hogy ajándékokat osszon. A többi osztály csak virtuálisan üdvözölte a Mikulást és köszönte meg az ajándékcsomagot. Valamennyi helyszínen versekkel mondtak a tanulók köszönetet és közösen énekeltek a várva várt napról, a tél örömeiről. Mindenütt csillogó gyerekszemekkel találkoztunk.

– Barátságunk a budapesti székhelyű intézménnyel immáron hat évre nyúlik vissza – tájékoztatott Tóth Edit igazgatónő. – Ilyenkor nem csupán személyre szóló édességcsomagot, de tartós élelmiszereket is kapunk az NSKI munkatársai által összegyűjtött adománynak köszönhetően. Ez igazán megható. Emellett segítségükkel iskolánkban komoly fejlesztéseket tudtunk végrehajtani. A mostani tanév elején három tanteremben szerelhettünk fel interaktív táblákat. Tavaly az NSKI egyet már finanszírozott. Mivel hasonló fejlesztések a négy alsós osztályban állami finanszírozásból valósultak meg még korábban, mostanra már csak egy osztályteremből hiányzik e kétségkívül nagyon „okos”, sokhasznú berendezés. Reméljük, jövőre nem osztályonként, hanem újra együtt ünnepelhetünk az NSKI munkatársaival – fogalmazta meg sokak kívánságát a tanintézet vezetője.

Kovács Elemér