Nagyjából 30 éves kor felett a csontszövet állománya fokozatosan csökkenni kezd. Bizonyos szokások hozzájárulhatnak, hogy ez a csökkenés felgyorsuljon.
Meglepő, de ilyen lehet például a túlzásba vitt fehérjefogyasztás is, amelynek hatására több kalciumot választ ki a szervezet, emiatt csontjainknak gyakran már nem jut elég ebből a fontos ásványi anyagból. A túl sok kávé is negatívan hathat a csontjainkra, pontosabban nemcsak a kávé, hanem minden más koffeintartalmú ital is. Több tanulmányban írtak már arról, hogy a túlzásba vitt koffeinfogyasztás gyorsítja a csontok gyengülését, egyben megnöveli a csonttörések kockázatát is. Emellett a koffein a kalcium felszívódását is gátolhatja a vékonybélben, ezért azoknak, akik mindennap kávéznak, érdemes fokozott figyelmet fordítaniuk a megfelelő kalciumpótlásra - írja a Házipatika.com.
A mozgásszegény életmód számos módon hathat negatívan az egészségünkre, és bizony a csontjainkat sem kíméli. Ha idősebb korban is aktívak maradunk, sokat tehetünk azért, hogy csontjaink erősek maradjanak - már napi fél óra tempósabb séta is rengeteget számít. Mindemellett a csontok egészségének szempontjából a legjobb mozgásformák a súlyzós edzések. Azoknak is gyengébbek a csontjaik, akik ritkábban mennek ki a szabadba, mert például otthonról dolgoznak. A természetes fénnyel érintkezés azért fontos, mert a napfény jó D-vitamin-forrás. Ez a vitamin létfontosságú a kalcium felszívódásához, így a csontok szilárdságához is hozzájárul.
Dohányosok számára rossz hír, hogy a cigarettázás a csontokra is negatívan hat és megnövelheti például a csonttörések kialakulásának esélyét. A dohányos nők szervezete gyakran kevesebb ösztrogént termel, illetve hamarabb eljutnak a menopauzához, amely növeli a csontritkulás kialakulásának kockázatát. A magas sóbevitel szintén rossz hatással van a csontokra, mivel a felesleges nátrium kiürítésével együtt a szervezet kalciumot is veszít. Ezért van, hogy a túl sok sót fogyasztók hajlamosabbak a csontritkulása, sőt a vesekövességre is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.