Óriási tévedésben lehettünk eddig? Kiderült az igazság az emberiség eredetéről

A tudósok évekig azon vitatkoztak, hogy egy Afrikában talált, hétmillió éves főemlős vajon képes volt-e felegyenesedve járni. Egy új kutatás most pontot tehet a vita végére: megdönthetetlennek tűnő bizonyítékokat találtak arra, hogy távoli ősünk valóban két lábon közlekedett; vagyis a két lábon járás sokkal korábban kialakulhatott, mint gondoltuk.

A Sahelanthropus tchadensis nevű fajt még a 2000-es évek elején azonosították. A tudományos világot azóta is lázban tartja a kérdés: vajon ez a főemlős már hozzánk hasonlóan járt, vagy még az ágakon csimpaszkodott? Egy friss tanulmány, amelyet a rangos Science Advances folyóiratban tettek közzé, most választ ad a két lábon járással kapcsolatos kérdésre - írja az origo.hu.

A két lábon járás kialakulása: a csontok nem hazudnak

A kutatócsoport, köztük a New York-i Egyetem antropológusai, nem a korábban sokat vizsgált koponyát vették górcső alá, hanem a végtagcsontokat. A modern 3D-s képalkotó eljárások segítségével a combcsonton és az alkarcsontokon keresték az árulkodó jeleket.

A legfontosabb felfedezés egy apró, de annál lényegesebb csontkinövés volt.

Az angol szaknyelvben femoral tubercle-nek nevezett rész tulajdonképpen egy kis dudor a combcsonton. Bár jelentéktelennek tűnhet, ez a tapadási pontja az emberi test legerősebb szalagjának, az úgynevezett csípő-combcsonti szalagnak.

Hogy ezt megértsük: ez a szalag olyan, mint egy erős gumikötél, amely stabilan tartja a törzsünket, amikor állunk vagy járunk. Nélküle nehéz lenne felegyenesedve maradni. Mivel ezt a kis csontdudort eddig csak a két lábon járó emberféléknél (hominineknél) találták meg, a jelenléte a fosszílián egyértelmű bizonyíték a felegyenesedett járásra.

A fenékizmok és a csavart csontok titka

Nem ez volt az egyetlen jel. A kutatók további két olyan anatómiai sajátosságot is azonosítottak, amelyek a két lábon járást segítik:

• A combcsont csavarodása: a szakértők észrevették, hogy a combcsont természetes módon meg van csavarodva. Ez a csavarodás segít abban, hogy járás közben a lábfejek előre nézzenek, ne pedig oldalra. A Sahelanthropus esetében ez az érték pontosan abba a tartományba esik, ami az emberfélékre jellemző.

• Az izmok tapadása: a farizmok helyzete is árulkodó volt. Ezek az izmok nemcsak az ülésnél párnázzák ki a hátsónkat, hanem a csípő stabilizálásáért is felelnek. A 3D-s elemzés szerint ezek az izmok a vizsgált ősünknél már úgy helyezkedtek el, hogy támogassák az állást, a járást és a futást.

Félig majom, félig ember?

Bár a bizonyítékok a két lábon járás mellett szólnak, ne egy modern embert képzeljünk magunk elé. Scott Williams, a kutatás vezetője szerint a Sahelanthropus lényegében egy

két lábon járó emberszabású majom volt".

Az agya még akkora volt, mint egy csimpánzé, és valószínűleg ideje nagy részét továbbra is a fákon töltötte, élelem után kutatva vagy a ragadozók elől bujkálva. Ám amikor leereszkedett a talajra, már nem négykézláb mászott, hanem felegyenesedve közlekedett.

A végtagjainak arányai is érdekesek:

bár a lábai rövidebbek voltak, mint a mai emberé, a combcsontja mégis hosszabb volt az alkarjához képest, mint a majmoknál szokásos.

E köztes állapot is azt mutatja, hogy ez a faj már elindult az emberré válás útján.

Miért hatalmas áttörés ez?

Ez a felfedezés azért rendkívüli, mert bizonyítja, hogy a két lábon járás képessége (a bipedalizmus) már nagyon korán, több mint hétmillió évvel ezelőtt megjelent az evolúciós vonalunkon. A leletek alapján ősünk leginkább a mai csimpánzokra és bonobókra hasonlíthatott, mégis rendelkezett azzal a kulcsfontosságú képességgel, ami végül elvezetett a modern ember kialakulásához.

---

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

---