Az olajválság okozta magasabb infláció nyomást gyakorol a reálbérekre, visszafogja a fogyasztást, és növeli a vállalati szektor beszerzési költségeit.
Németország elsősorban Kenya informatikai és digitális technológiai szakemberei iránt érdeklődik.
Kiemelte, hogy a gyógyszeripar a gazdaság egyik gerincoszlopát alkotja.
New York államban jogszabályban tiltották meg a gáztűzhelyek és gázfűtés alkalmazását az új épületekben 2026-tól.
Az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot "a nemzetközi háborús szponzorok" listájára helyezte.
Az ukrajnai háború árát az egész világ fizeti - mondta.
A világ két tömbre oszlik: az egyikben az Egyesült Államokhoz, a másikban a Kínához igazodó országok lesznek.
Kínával való szakítás nem életképes, nem kívánatos és nem is célszerű - jelentette ki Ursula von der Leyen
Az idei első negyedévben a vártnál jobban nőtt Kína bruttó hazai terméke.
Az európai stratégia világos Kínát illetően, nem akar bármiféle elválást Kínától, mert ezt illúziónak tartja.
Az egyik legbefolyásosabb brit gazdasági előrejelző cég vezetője szerint a koronavírus-járványhoz hasonló veszteséget okoz a brit gazdaságnak Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
Az európai bankrendszer stabil, "kifizetődő volt", hogy az elmúlt években szigorú bankszabályok és előírások születtek Európában - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár.
Egyre több elektromos meghajtású kocsit adnak el külföldön a németországi autógyárak, az export mennyisége tavaly elérte a félmilliót.
Az utóbbi hetek bankcsődjei nem jelentenek rendszerszintű pénzügyi válságot és nem fenyegetik recesszióval a német gazdaságot.
Nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy németországi vagy európai bankválsággá fajulnak az utóbbi hetek bankcsődjei - emelte ki az egyik legtekintélyesebb német kutatóintézet.
A londoni székhelyű cég több mint 190 országban van jelen, és naponta 3,4 milliárd fogyasztót ér el, így globálisan az élelmiszerek, kozmetikumok és háztartási tisztítószerek piacának egyik vezető szereplője.
Ursula von der Leyen aláhúzta, noha az európai uniós közös piac erős, „össze kell szednünk magunkat, ha az élmezőnyben akarunk maradni”.
Németországban senkinek sem kell aggódnia az amerikai Silicon Valley Bank (SVB) csődje miatt - jelentette ki Olaf Scholz kancellár kedden Berlinben.
A 65 éven felüliek körében a nők átlagos bruttó jövedelme a legutóbbi, 2021-es adatok szerint évi 17 814 euró, a férfiaké pedig 25 407 euró.
Németország alig egy év alatt megteremtette a függetlenséget az orosz földgáztól - jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter hétfőn.
A következő néhány évben Németország maga mögött hagyja a munkanélküliség problémáját - jelentette ki Olaf Scholz kancellár hétfőn.
Visszaálltak az ukrajnai háború előtti szintre az üzemanyagárak Németországban.
Az idén világszerte további ezer milliárd dollár termeléskiesés várható.
Az Európai Unió árukereskedelmi forgalma jelentős mértékben csökkent Oroszországgal 2022 februárja, az ukrajnai háború kezdete óta.
A német gazdaságnak 175 milliárd euró kárt okoz Oroszország Ukrajna elleni háborúja az idén az ország egyik legtekintélyesebb gazdaságkutató intézete, a kölni IW hétfőn ismertetett számításai szerint.
Németország a bruttó hazai termék növekedése ellenére is 110 milliárd eurónyi vagyont veszített tavaly.
A hitelkártya tartozások összege közel 18 éve nem látott ütemben bővült tavaly novemberben.
A CEBR londoni elemzői megállapítják, hogy az ukrajnai háború miatt Oroszországgal szemben érvénybe léptetett nyugati szankciók "vegyes" hatást gyakoroltak az orosz gazdaságra.
Az Oroszországba irányuló export tavaly októberhez képest 59,5 százalékkal 1,0 milliárd euróra csökkent.
A brit gazdaság a stagfláció állapotába került: a vágtató inflációt negatív növekedés, valamint a termelékenység és az üzleti beruházások visszaesése kíséri.
Tavaly 173 város szerepelt a listán, de a háborús helyzet miatt Ukrajna fővárosa, Kijev az idén nem került be a felmérésbe.