Mark Rutte, a NATO főtitkára (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

További beruházások által még erősebbé kell tenni a szövetség védekező- és ellenállóképességét - jelentette ki a NATO-főtitkár.

António Costa, az Európai Tanács elnöke az EU-tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón 2024. december 19-én. MTI/Purger Tamás

Európának ellenállóbb, hatékonyabb, autonómabb és megbízhatóbb biztonsági és védelmi szereplővé kell válnia - hangsúlyozta az Európai Tanács elnöke.

Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter

A fegyveriparnak "az európai (nemzeti) gazdaságok hajtómotorjává kell válnia" - szorgalmazta Kosiniak-Kamysz.

Mark Rutte NATO-főtitkár (Fotó: EPA/Olivier Hoslet)

Mark Rutte hangsúlyozta, a jelenlegi veszélyes időben fokozni kell a biztonságot, és ennek érdekében erősíteni szükséges az együttműködést az Európai Unió és a NATO között.

David Lammy brit külügyminiszter

Átfogó csütörtöki bel- és külpolitikai helyzetértékelésében Lammy úgy fogalmazott: Trumpnak igaza van, amikor azt mondja, hogy Európának több pénzt kell fordítania saját védelmére.

Robert Habeck német szövetségi alkancellár

A Zöldek kancellárjelöltjeként kampányoló politikus azt mondta, hogy a NATO-t érő orosz fenyegetés miatt nem tartja elegendőnek a bruttó hazai termék két százalékának megfelelő védelmi kiadást.

António Costa, az Európai Tanács elnöke az EU-tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón 2024. december 19-én. MTI/Purger Tamás

Az EU stratégiai céljának továbbra is a védelemnek kell maradnia, és dolgozni kell az erősebb transzatlanti partnerség és a NATO-val folytatott együttműködés érdekében is - folytatta az ET-elnök.

Giorgia Meloni olasz kormányfő

Az illegális bevándorlással és más eszközökkel is alááshatja a blokkot – jelentette ki Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.

Vége Ukrajna amerikai támogatásának? – Egyértelmű üzenetet küldött Donald Trump csapata. Fotó: Mustafa Yalcin/Anadolu via Getty Images

Donald Trump csapata európai tisztviselőknek elmondta, a leendő amerikai elnök a GDP 5 százalékára rúgó éves katonai költést várna el a NATO-tagállamoktól, ugyanakkor továbbra is fegyverekkel támogatná Ukrajnát.

Gitanas Nauseda litván elnök

A Kreml katonai-gazdasági potenciáljának megerősítésével készül a Nyugattal való hosszú távú konfrontációra, és a szövetségeseknek fel kell készülniük ezzel a kihívással.

Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter. Fotó: Wikipédia

A szociális és humanitárius irányú kiadások emelésére nincs előirányzat – jelentette ki Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter.

Mark Rutte NATO-főtitkár (Fotó: EPA/Olivier Hoslet)

Mark Rutte felszólította az észak-atlanti szövetség tagországait, hogy fokozzák védelmi termelésüket és növeljék védelmi kiadásaikat.

 Donald Tusk lengyel miniszterelnök Roberta Metsolát, az Európai Parlament elnökét fogadja Varsóban 2024. december 5-én.. MTI/EPA/PAP/Pawel Supernak

Európa a GDP 1,9 százalékát költi védelemre, míg Oroszország 9 százalékot.

Brit katonák rakéta-sorozatvetőt  működtetnek a Defender Europe nemzetközi gyakorlattal kombinált Summer Shield elnevezésű hadgyakorlaton a lettországi Adaziban (Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins).

Egy ehhez hasonló méretű háborúban, amely ilyen mértékű veszteségekkel jár, a brit hadsereg 6-12 hónap alatt "felmorzsolódna", még akkor is, ha szélesebb többnemzetiségű koalícióban harcolna.

Öt európai ország védelmi minisztere Ukrajna támogatásáról tárgyalt

Félelmeik alakultak ki Donald Trump leendő amerikai elnök befolyásától.

A bejelentett projektek jelentős lendületet adnának Európa katonai képességeinek, amelyek az utóbbi évtizedekben nagymértékben visszaestek / Fotó: Anadolu via AFP

A bejelentett projektek jelentős lendületet adnának Európa katonai képességeinek, amelyek az utóbbi évtizedekben nagymértékben visszaestek.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó:  t.me/V_Zelenskiy_official

Az ukrán hadsereg több pénzt kap az orosz támadás elleni harcra a Volodimir Zelenszkij elnök által aláírt új törvény értelmében.

Apache harci helikopter. Illusztráció. Fotó: Wikipédia

Lengyelország szerződést írt alá kedden 96 darab AH-64E Apache típusú amerikai harci helikopter beszerzéséről.

Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter. Fotó: Wikipédia

Az általános forgalmi adó emelése helyett inkább a hadiadót emelné Ukrajna Pénzügyminisztériuma.

A kormány jóváhagyta a költségvetés módosításait

A kormány jóváhagyta a költségvetés módosításait a védelmi kiadások csaknem 500 milliárd UAH-val történő növelése érdekében, valamint az adóemelésről szóló törvényjavaslatot.