Pete Hegseth, amerikai védelmi miniszter. (Fotó: Getty Images via AFP)
Pete Hegseth, amerikai védelmi miniszter. (Fotó: Getty Images via AFP)
 / Közélet

Pete Hegseth védelmi miniszter február 10-én egyhetes európai körútra indul, aminek a során Németországba, Belgiumba és Lengyelországba látogat.

Hirdetés

Az új amerikai védelmi miniszternek ez lesz az első európai útja.

A Pentagon közleménye szerint Pete Hegseth felszólítja szövetségeseit, hogy növeljék a NATO-kiadásokat és az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt.

Az amerikai védelmi miniszter elsőként Németországba utazik, ahol meglátogatja az Egyesült Államok Európai Parancsnokságának (USEUCOM) és az Amerikai Egyesült Államok Afrikai Parancsnokságának (AFRICOM) a főhadiszállását és magas rangú katonai vezetőkkel találkozik.

Pete Hegseth innen Brüsszelbe utazik, hogy részt vegyen a NATO védelmi miniszteri és az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport (UDCG) ülésén, ahol megismétli Donald Trump amerikai elnök elkötelezettségét az ukrajnai háború diplomáciai úton történő mielőbbi befejezése mellett. Hangsúlyozza majd továbbá, hogy az Ukrajnának nyújtott biztonsági segítségnyújtás terén fokozottabb európai erőfeszítésekre van szükség.

Pete Hegset utolsóként Lengyelországba utazik, ahol a helyi vezetőkkel egyebek között a kétoldalú védelmi együttműködés kérdéseit vitatja meg. Az amerikai védelmi miniszter ellátogat továbbá a Lengyelországban állomásozó amerikai csapatokhoz is - közölte a hirado.hu.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.