Jelentős ráfordítások szükségesek az európai védelmi képességek fejlesztésére, Európa a GDP 1,9 százalékát szánja védelemre, miközben Oroszország esetében 9 százalékról van szó - jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke csütörtökön Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtókonferencián.
Metsola és az európai parlamenti (EP) elnökök értekezletének tagjai a januárban kezdődő soros lengyel EU-elnökség alkalmából látogattak Varsóba.
A küldöttségek tárgyalását követő sajtókonferencián az EP-elnök arról számolt be, hogy az ukrajnai háború volt az egyik napirendi pont.
"A háború harmadik évébe lépünk, így az egyöntetűséget, egységet és a háborús fáradtság hiányát kell megmutatnunk"
- fogalmazott. Hozzátette:
a felkészültség szintjének "olyan magasnak kell lennie, mint a fenyegetések szintje", ebben a tekintetben "Lengyelország nyomdokaiba kell lépni".
Európa biztonságának védelme jelentős beruházásokat igényel saját védelmi képességeinkbe - folytatta Metsola. Rámutatott:
Európa a GDP 1,9 százalékát költi védelemre, míg Oroszország 9 százalékot.
Donald Tusk a sajtóértekezleten bejelentette:
a lengyel EU-elnökség prioritása a biztonság lesz, továbbá az energia, "mint az EU teljes versenyképessége visszaszerzésének egyik fő feltétele", valamint "a polgárok különböző csoportjainak védelme", és a tisztességes gazdasági verseny.
Tusk elégedettséggel nyugtázta, hogy az EU-ban "egyre kevesebb ellenzője van annak a felfogásnak, hogy az európai (…) és a nemzeti határok védelme közös prioritás". Hozzátette: a csütörtöki varsói egyeztetéseken az is bebizonyosodott, hogy "nem mindenki van elragadtatva" a lengyel kormány azon kezdeményezésétől, amely lehetővé tenné a menedékjogi kérelmek benyújtásának ideiglenes regionális felfüggesztését.
Aláhúzta: ebben a tekintetben Lengyelország nemzeti szinten "kemény politikát" fog folytatni, és a kormánytagok arra is törekednek, hogy meggyőzzék az európai partnereket: közös ügy például "a fehérorosz és az orosz rezsim által eszközként használt" illegális migrációval szembeni hatékony határvédelem.
Az EP küldöttsége csütörtök délután Szymon Holowniával és Malgorzata Kidawa-Blonskával, a lengyel parlamenti alsó- és felsőház elnökeivel is találkozott.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.