A tehetséges, fogyatékkal élő diákok 8 ezer hrivnya összegű tanulmányi ösztöndíjat kaphatnak.
Dmitro Kuleba külügyminiszter kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a célt követi, hogy Ukrajna visszakerüljön orosz irányítás alá
Kuleba szerint Ukrajna a normandiai formátumú partnereivel együtt következetesen kereste a válság politikai és diplomáciai megoldásainak módjait
Ismeretlenek péntekre virradó éjjel meghackelték az ukrán kormány és több minisztérium weboldalát
Ukrajnában ez év tavaszán állami program indul az elektromos járművek vásárlására. Támogatott lesz az elektromos járművek lízingjének kamata is
A munkacsoport feladata a katonai-hazafias nevelés átfogó megközelítésének kialakítása lesz az országban
Ha az Orosz Föderáció Ukrajna teljes körű inváziója mellett dönt, akkor az ukránok több mint 90%-a megvédi hazáját - jelentette ki Andrij Jermak
Volodimir Zelenszkij elnök fogadta Franciaország és Németország vezetőinek a tanácsadóit, akik azért érkeztek Kijevbe, hogy Andrij Jermakkal, az Elnöki Hivatal vezetőjével tárgyaljanak
Ukrajnában a Legfelső Tanács 2022-ben elfogadhatja a Miniszteri Kabinet által kezdeményezett törvényjavaslatot az orvosi kannabisz legalizálásáról - mondta el Mihajlo Raduckij
A jelentés szerint a „fehér vezérnek” is nevezett szélsőséges ukrán vezető a közösségi médiacsatornáján utalt arra, hogy fel kell gyújtani a Nép Szolgája ukrán kormánypárt székházát
Jelenleg nem figyelhető meg nagy orosz csapatösszevonás Ukrajna határánál, mindössze nem kritikus csapatmozgások észlelhetők – jelentette ki Olekszij Danilov
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy 2021 áttörést jelentett az ukrán diplomácia számára, és közelebb tudta hozni Ukrajnát céljaihoz - az EU- és a NATO-csatlakozáshoz
Összeverekedett két képviselő csütörtökön a Lembergi Járási Tanács ülésén, egyikük civilben bronzérmes olimpiai karate versenyző, a másik nacionalista ATO-s veterán
A Legfelső Tanács volt elnöke, Dmitro Razumkov legyőzné Volodimir Zelenszkij hivatalban lévő elnököt az elnökválasztás második fordulójában
Jurij Vitrenko, a Naftohaz állami gázvállalat vezérigazgatója nem tartja kizártnak, hogy az Északi Áramlat–2 orosz gázvezeték soha nem indul be
Elnöki rendelet értelmében csak az államfő, a miniszterelnök és a külügyminiszter nyilatkozhat Ukrajna külpolitikájáról
Ukrajnának világos időtávra van szüksége a NATO-tól, hogy mikor csatlakozhat az Észak-atlanti Szövetséghez
A múlt héten az ukrán kabinet 1,75 milliárd hrivnyát különített el a társadalombiztosítási alapnak a beteglapok kifizetésére, jelentette be Denisz Smihal
Elmondása szerint országunkban nagy lehetőségek rejlenek
Ha a több személyigazolvánnyal rendelkezők meg akarják tartani valamennyi állampolgárságukat, akkor például nem dolgozhatnak közszolgálati és önkormányzati szervekben
Ukrajna tisztán szeretne látni, egyértelmű álláspontot várna el a NATO-tól, mert az integráció nem végtelen folyamat – jelentette ki Dmitro Kuleba
A Külügyminisztérium idén megalkotta 30 év óta az első külpolitikai stratégiát, az ázsiai és afrikai stratégiát, a nyilvános diplomáciai stratégiát és a kommunikációs stratégiát
Megszavazták az ukrán állampolgárság megszerzésének megkönnyítését azon külföldi és hontalan személyek számára, akik részt vettek Ukrajna területi egységének és sérthetetlenségének a védelmében
Ha egy hónapon belül nem jön létre megállapodás a telek és a rajta található ingatlan tulajdonosával, kártalanítás ellenében kisajátítják
A KMKSZ és az UMDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy e liberalizáció együtt járjon az Ukrajna területén élő többes állampolgárok radikális munka- és politikai jogvesztésével
Ukrajnában nem lehetnek többes állampolgárok az agresszor ország állampolgárai
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma jelezte, valószínűtlen Ukrajna NATO-csatlakozása a következő 10 évben
Olekszandr Mamaj poltavai polgármester egy televíziós műsorban kijelentette, hogy „Donbászon orosz és amerikai érdekeket szolgáló testvérgyilkos háború folyik”
Wolfgang Ischinger emlékeztetett, hogy a skandináv ország ugyanis tagja az Európai Uniónak, de nem tagja az Észak-atlanti Szövetségnek
Ukrajnában a "lakosok gazdasági igazolványának" bevezetését tervezik
Egyelőre szó sincs arról, hogy Ukrajna csatlakozna az Európai Unióhoz