Az elnök hangsúlyozta, hogy a nagy hatótávolságú csapásoknál Ukrajna kizárólag saját fegyvereit használja.
A szabályozás nem minden országra vonatkozik, és több fontos korlátozást is tartalmaz.
Az elnök július 15-én írta alá a többes állampolgárság intézményét Ukrajnában bevezető törvényt.
Volodimir Zelenszkij elnök benyújtotta a Legfelső Tanácsnak a többes állampolgárság megszerzésének feltételeiről szóló törvényjavaslatot.
Azt mondta, "a nemzet gerincét megtörő történés volt", hogy az akkori kormánypártok a "nem" mellett kampányoltak.
Megadná az ukrán állampolgárságot a külföldi harcosoknak és az ukrán gyökerű külföldieknek az ukrán elnök
Magyarország nem adja ki 900 ezer határon túli magyar állampolgár adatait, mert ezzel az ő biztonságukat veszélyeztetné.
Ha egy ukrán állampolgár egy másik ország útlevelével rendelkezik, akkor azt kell mondani, hogy ez nem „halálos ítélet” – közölte Olekszij Danilov
Ukrajna már számos mechanizmust kidolgozott, amelyek a többes állampolgárság működését lesznek hivatottak elősegíteni
Továbbra is több száz ukrán menekült, részben magyar állampolgársággal is rendelkező kárpátaljai roma tartózkodik nehéz körülmények között Csehországban.
A cseh belügyminiszter felszólította magyar hivatali partnerét, hogy Magyarország gyorsítsa fel a Csehország területén tartózkodó ukrajnai roma menekültek esetleges ukrán-magyar kettős állampolgárságának ellenőrzését.
A miniszter rámutatott: az ukrajnai roma menekültek gyakran magyar állampolgársággal is rendelkeznek, s mint ilyeneknek, nincs jogosultságuk a csehországi segélyekre
Ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező, de magukat magyar útlevéllel igazoló ukrán menekültek nem számíthatnak semmiféle hatósági segítségre Csehországban
Ha a több személyigazolvánnyal rendelkezők meg akarják tartani valamennyi állampolgárságukat, akkor például nem dolgozhatnak közszolgálati és önkormányzati szervekben
Megszavazták az ukrán állampolgárság megszerzésének megkönnyítését azon külföldi és hontalan személyek számára, akik részt vettek Ukrajna területi egységének és sérthetetlenségének a védelmében
A KMKSZ és az UMDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy e liberalizáció együtt járjon az Ukrajna területén élő többes állampolgárok radikális munka- és politikai jogvesztésével
Ukrajnában nem lehetnek többes állampolgárok az agresszor ország állampolgárai
Tizenhét évvel ezelőtt "a baloldal aljas módon elárulta a határon túli magyarokat", amikor a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a külhoni magyarság ellen kampányolt.
Csak egy országban szavazhatnak a választásokon azok, akiknek az ukrán mellett más állampolgárságuk is van - jelentette ki David Arahamija.
A válaszadók 48%-a egyáltalán nem támogatja a kettős vagy többes állampolgárság bevezetését Ukrajnában
A Volodimir Zelenszkij elnök által a Legfelső Tanácsnak szerdán beterjesztendő kettős állampolgársági törvénytervezetében biztosan nem fog szerepelni Oroszország
Szakértők szerint az állampolgárság kérdése az alkotmány módosítása nélkül, csak törvényi szinten nem szabályozható
A kettős állampolgárság parlamenti vizsgálatát az orosz állampolgárságukat eltitkolni igyekvő állami tisztségviselők akadályozzák.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megígérte az Egyesült Államokban élő ukrán diaszpórának a kettős állampolgárság bevezetését.