Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
Az alapforgatókönyv szerint a menekültek fokozatos visszatérése még idén megkezdődik.
A Szabadszállás mellett működő Strázsa Tanyán az utóbbi három évben több száz olyan fogyatékossággal élőnek segítettek, akinek a háború miatt kellett elhagynia az otthonát.
Az Európai Unió várhatóan 2027 márciusáig meghosszabbítja az ukrán állampolgárokra vonatkozó ideiglenes védelmet.
Az ukrán menekültek már berendezkedtek külföldön, ha feloldják a hadiállapotot, ugyanannyian mennek majd el külföldre családegyesítés céljából, mint ahányan visszatérnek.
"Az ukrán menekültek gazdasági tevékenységéből származó állami bevételek folyamatosan növekednek, míg a rájuk fordított kiadások csökkennek" - mutatott rá a miniszter
Szlovákia és Lengyelország nemcsak humanitárius, de gazdasági szempontból is jól járt a menekültekkel.
A legtöbb menekült közvetlenül a 2022-es háború kezdete után hagyta el Ukrajnát, a kiáramlás azonban jelenleg is folytatódik.
Március végén 4 261 345 menedékes státusszal rendelkező ukrán állampolgár élt az Európai Unió valamely tagországában.
A Csehországban tartózkodó ukránok mintegy ötöde tartósan is az országban szeretne maradni.
Ukrajnában nagyra értékeljük mindazt a segítséget, amelyet Csehországtól kapunk- mondta az ukrán államfő.
Az Eurostat legfrissebb összegzése szerint az Európai Unióban regisztrált ukrán menekültek száma márciusban meghaladta a 4 millió 300 ezer főt.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) rontott az Ukrajna lakosságára vonatkozó előrejelzésén, mivel nem minden menekült tér vissza.
Eddig az ideiglenes védelmet kapott ukránok egyszeri – háztartásonként akár 1200 eurós – bérleti költségtérítésre számíthattak.
A beléptetettek közül a rendőrség 29 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
Csehországban jelenleg 368 ezer ukrajnai menekült él ideiglenes védelmi státusszal.
A bérkülönbségek visszatartják a hazatérni vágyókat.
Ausztriában minden ukrajnai menekült automatikusan jogosult szociális juttatásokra.
Öt és fél éves szabadságvesztésre ítélték Vladimir Gergel vállalkozót, a csehországi Help Ukraine alapítvány alapítóját több millió korona elsikkasztásáért az ukrajnai menekültek integrációjára szánt támogatásokból.
Az előző hónaphoz képest februárban több mint 21 ezerrel emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszhoz folyamodtak az Európai Unió valamely tagországában.
Jelenleg 1,25 millió ukrajnai menekült él Németországban, több mint 60 százalékban nők, illetve lányok.
Az Európai Bizottság szóvivője szerint tárgyalnak arról, hogy mi legyen a jövőben az ukrán menedékesekkel.
A héten több ukrán, aki legálisan tartózkodik az Egyesült Államokban, e-mailt kapott, amelyben közölték velük, hogy a státuszukat visszavonták, és hét napjuk van az ország elhagyására
A közelmúltban a CDU és a CSU politikusai többször kérték, hogy fosszák meg az ukrán menekülteket kiváltságaiktól.
Ukrajna gazdaságának egyik meghatározó devizaforrása évek óta a külföldön dolgozó ukrán munkavállalók hazautalásai voltak.
Számuk a vizsgált hónap végén meghaladta a 4 millió 285 ezret.
Az ukránok védelmének a megszüntetése azonban már azelőtt elkezdődött, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten összetűzésbe került Volodimir Zelenszkij elnökkel.
Az ukrán menekültek csupán 27%-a rendelkezik B2 szintű nyelvvizsgával.
A menekülteknek ezt követően tartózkodási engedélyt kellene kérniük ugyanúgy, mint az országba érkezett többi külföldi állampolgárnak.
Az ukrán menekültek támogatására új központokat nyitnak Németországban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Olaf Scholz német kancellár megállapodása alapján.
Amikor 2022-ben azonnali fellépést tett szükségessé a menekülők tömeges érkezése Ukrajnából, szükségleteik kielégítését elősegítették az EU gyorsan elfogadott intézkedései.