Az Európai Unió várhatóan 2027 márciusáig meghosszabbítja az ukrán állampolgárokra vonatkozó ideiglenes védelmet – írja az Jevropejszka Pravda.
Az ukrán EU-nagykövet, Vszjevolod Csencov bejelentése szerint az Európai Unió szándékában áll meghosszabbítani az ukrajnai menekültek ideiglenes védelmét 2027 márciusáig.
A döntést várhatóan a bel- és igazságügyi uniós tanács június 12–13-án, Luxemburgban tartandó ülésén hozzák meg.
„Számítunk rá, hogy az EU tanácsa meghosszabbítja az ukránok ideiglenes védelmét, és arra számítunk, hogy ez 2027 márciusáig fog tartani”
– nyilatkozta Csencov.
A diplomata hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság döntése az Ukrajnában fennálló biztonsági helyzetre reagál, amely – mint fogalmazott – továbbra sem javul.
„Figyelembe kell venni, hogy az ideiglenes védelmi státusz alatt álló ukránok körülbelül fele nő, és hozzávetőleg egyharmada gyermek. Az EU, az európai bizottság és a tagállamok felelősségteljesen kezelik ezt a helyzetet”
– tette hozzá a nagykövet.
Közben az Unióban vita folyik arról, milyen státuszt kaphatnak az ukrán állampolgárok az ideiglenes védelemre vonatkozó irányelv lejárta után. Csencov szerint jövő héten Brüsszelbe látogat Olekszij Csernysov nemzeti egységért felelős miniszter, aki erről a témáról egyeztet majd Magnus Brunner migrációért felelős uniós biztossal, valamint más tisztségviselőkkel.
A konzultációk eredményeként az Európai Bizottság felvázolja majd, miként képzeli el az ideiglenes védelemről szóló irányelv 2027 márciusa utáni megszűntetésének folyamatát - közölte a kárpát.in.ua.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.