A Szabadszállás mellett működő Strázsa Tanyán az utóbbi három évben több száz olyan fogyatékossággal élőnek segítettek, akinek a háború miatt kellett elhagynia az otthonát.
Fogyatékossággal élők gondozzák az állatokat a szabadszállási Strázsa Tanyán. A Bács-Kiskun vármegyei településen Német Csaba és felesége 2012-ben kezdett turisztikai vállalkozást úgy, hogy értelmileg akadályozott embereket is foglakoztattak.
Később közhasznú szociális szövetkezetet hoztak létre, amely a speciális szükségletű fiatalok munkagyakorlat-szerzését és önállóvá válását segíti. A Covid-járvány után folytatni akarták, de kitört az ukrajnai háború.
Rögtön elkezdték fogadni a súlyos fogyatékossággal élő menekülteket, 2022 márciusában megtelt a vendégházuk, csaknem 50 embert szállásoltak el.
„Különféle kórházakból keresnek minket olyan ukrán menekültek miatt, akiket a kórház kiadna, de gyakorlatilag nincs hova, mert nincs hozzátartozójuk, olyan az állapotuk, hogy egyedül egyáltalán nem tudnának létezni. A demenstől a kerekesszékkel élőn, a siket családon át a paranoid skizofrén emberen keresztül idős nyugdíjas, sztrókon átesett embereket látunk el” – mondja Németné Horváth Beáta, a Strázsa Tanya Szövetkezet igazgató-elnöke.
Most több mint 20 ukrán él a Strázsa Tanyán. Viktoria a Cserkaszi területről érkezett két fogyatékkal élő lányával. Egyikük már visszament Ukrajnába.
„Nagyon sokan voltunk. De azóta sokan beileszkedtek a társadalomba: van olyan, aki más országba költözött, és van, aki munkát, lakást talált. Az élet megy tovább. Az embereknek pedig valahogy tovább kell élniük. Természetesen haza szeretnék menni. A családjainkkal akarunk lenni. De a helyzet az, hogy most itt vagyunk. A családjaink szétszakadtak. Fáj a szívem a lányomért és a családomért, de gondolnom kell Olekszandrára. Mert háború van, és senki sem tudja, hol csapódik be a következő lövedék. Vele nem bújhatok el a pincében vagy egy óvóhelyen. Ezért maradunk itt” – meséli Viktoria.
Szerhij a háború előtt Harkivban élt. Cukorbetegsége miatt amputálni kellett a lábát. A tanyán ismerkedett meg Irinával, aki a barátnője lett. Telefonján mutatja a házát, amely egy orosz támadásban súlyosan megrongálódott.
„Gyakorlatilag egyedül éltem. Természetesen nagyon nehéz volt. A háború február 24-én kezdődött, én 14-én cseréltem le műanyag nyílászárókra régi ablakaimat. Olyan sokáig álmodtam róla, hogy meleg legyen, kellemes legyen a lakásomban. De elkezdődött a háború.”
A tanyán paraparkot is építettek, ahol ép és fogyatékossággal élő gyerekek együtt játszhatnak, és sok mindent megtanulhatnak egymásról.
A speciális ellátást-gondozást igénylő lakók koruk, sérültségük (értelmi, érzékszervi- vagy mozgásfogyatékosságuk) okán képtelenek önállóan élni, ezért a tanyán 24 órás ápoló-gondozó szolgálat működik. A segítő tevékenység 2024-től kibővült a környező településeken és Budapesten albérletben élő sérülékeny családok mentorálásával (jelenleg közel 200 fő).
Az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával, a Széchenyi Terv Plusz program keretében 1,258 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatással valósul meg a projekt.
Kiss Gábor, Euronews: „A Strázsa Tanyán az utóbbi 3 évben több száz olyan fogyatékossággal élőnek segítettek, akinek a háború miatt kellett elhagynia az otthonát. Ukrajna több régiójából érkeztek, a nyolcgyerekes anyától, az orvoson át az élsportolóig sokféle rászoruló kapott itt támogatást.” - közölte a karpat.in.ua.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.