A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A csapásoknak halálos áldozataik is vannak.
A forrásokat elsősorban infrastrukturális javításokra fogják felhasználni.
Erről az Ukrán Állami Határőrszolgálat Déli Regionális Igazgatósága számolt be.
A felek megvitatták az amerikai béketervet, amelyet Washington és Kijev közötti konzultációk során dolgoztak ki.
Jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben kedden.
Oroszország oldalán több mint 18 ezer külföldi állampolgár harcol 128 országból.
Ukrajnának egyértelműségre van szüksége a jövőbeni biztonsági és békegaranciákkal kapcsolatban.
Hétfőn 226 összecsapást jegyeztek fel a frontvonalakon.
A washingtoni tárgyalások folytatódnak, a béketerv jelenleg 20 pontból áll.
Hollandia további 250 millió eurót különít el a PURL‑kezdeményezés (Prioritized Ukraine Requirements List) keretében.
A munka a genfi dokumentum alapján folyt, és ezt a dokumentumot fejlesztettük tovább.
Denisz Smihal ukrán védelmi miniszter részt vett az EU Külügyi Tanácsának ülésén.
Ukrajna további egymilliárd eurót kért európai szövetségeseitől az év végéig.
Csaknem tíz hónapon keresztül eltűntként tartották nyilván.
Ukrajnában folynak a vizsgálatok, ami azt mutatja, hogy az ukrán korrupcióellenes intézmények működnek.
A francia elnök bejelentette az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozásának befejezését
A francia elnök kijelentette, hogy csak Ukrajna folytathat területi tárgyalásokat a háború lezárásával összefüggésben.
Megrongálódott egy négyszintes irodaépület és 49 gépkocsi.
Kedden 2.5 -7 órás villanykikapcsolás várható Kárpátalján.
Ezért az Európai Uniónak tovább kell növelnie Ukrajna támogatását.
A légvédelem 63 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével eredeti pályájukról eltérített.
Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Görögország továbbra is tömegesen ad ki vízumokat az orosz turisták számára.
Kiemelte, hogy a légvédelem megerősítésén végzett munka az első számú prioritás.
A brit kormányfő szerint ugyanakkor ezt nem lehet elérni robusztus biztonsági garanciák nélkül.
Marco Rubio: Nemcsak a háború lezárása, hanem az önálló Ukrajna jövője is a tét.
Az ukrán elnök a NATO főtitkárával, Mark Rüttével folytatott megbeszélést.
Drónok támadták meg a szlovianszki olajfinomítót Oroszországban.
A következő napokban dől el, hogyan lehet méltósággal befejezni a háborút – jelentette ki Zelenszkij
Az Egyesült Államok „konstruktív hozzáállást” tanúsít az ukránokkal folytatott béketárgyalások során – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Legalább egy ember meghalt és 11 másik, köztük egy gyerek megsérült egy orosz dróntámadásban Kijev közelében szombat éjjel.
Temetésére december 1-énkerül sor a Narodna téren.
A támadás során a szankcionált hajók üresek voltak.