A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
Ukrajna több régiójában rendkívüli áramszüneteket vezettek be csütörtök délután.
Erről az Ukroboronprom vezérigazgatója, Herman Szmetanyin számolt be.
Szigorúbb áramszüneti ütemtervek jöhetnek.
Bármilyen béketerv fenntartható megvalósulásához Ukrajna és Európa támogatására van szükség.
Budanov úgy véli, az Orosz Föderációban megtervezték a konfliktust, és felkészülnek a harci cselekményekre Európa ellen.
Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Washington mindkét fél álláspontját figyelembe véve dolgoz ki javaslatokat
16 helyszínen 29 drón célba talált, három esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat.
Az Ukrenerho takarékosságra szólít fel.
Elesett a fronton a kárpátaljai Pavlo Bidzilja.
A tizedik alkalommal tartott Kárpátalja-nap felhívja a figyelmet a kárpátaljai magyarok aktuális problémáira.
Számolt be szerdán az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtószolgálata.
A stratégiai vállalatok a katonai parancsnokság irányítása alatt vehetnek részt az állami légvédelmi rendszerben.
Erről a norvég kormány számolt be.
Az orosz támadás ternopili áldozataira emlékezve.
A folyamatban Törökország kulcsszerepet játszik.
A támogatás kulcsfontosságú lenne Ukrajna számára.
A sebesültek között volt egy 9 és 13 éves gyermek is.
A támadás során 73 ember, köztük 15 gyermek sérült meg.
Az Egyesült Államok – már mint kész döntést – kívánja bemutatni Ukrajnának és az Európai Uniónak.
A fő célterület Lviv, Ternopil és Harkiv megye volt.
A drón mintegy 8 kilométeres mélységben hatolt be a román légtérbe.
Arra kérik a lakosságot, hogy ne hagyják el otthonaikat és zárják az ablakokat.
A romok alatt még vannak emberek.
Meghosszabbított áramszünetekkel kell számolni szerdán.
Az uniós diplomatákat tájékoztatták az energetikai ágazatban végrehajtandó, a korrupció visszaszorítását célzó új intézkedésekről.
A volt sakkvilágbajnok egy Telegram-bejegyzésben bírálta az amerikai és nyugati döntéshozók reakcióit.
Jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, miután hivatalában fogadta Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt.
Oroszország olcsó energiahordozók exportjából finanszírozza hadiipari tevékenységét.