Az incidensek miatt a helyszínre riasztották a rendőrséget és az egészségügyi dolgozókat.
Eljött az egyik legnehezebb pillanat történelmünk során - mondta.
Az ukrán elnök rendkívüli üzenetben beszélt az amerikai béketervről, a lehetséges nehéz döntésekről és Ukrajna jövőjéről.
Szerinte minden egyes orosz rakéta annak bizonyítéka, hogy Oroszország az eszkalációt választja, nem pedig a párbeszédet.
Véleménye szerint Amerika képes arra, hogy Oroszország hozzáállása a háború befejezéséhez végre komollyá váljon.
A helyi hatóságok jelentése szerint 16 embert még mindig nem találnak.
A főképviselő felidézte, hogy immár négy éve tart Oroszország brutális agressziós háborúja Ukrajna ellen.
EU-kritika a béketervvel kapcsolatban.
Ez a biztonsági tervezet nem része az első, 28 pontos béketervnek.
A kérelmet a Gyija alkalmazáson keresztül vagy a Nyugdíjalapnál is be lehet nyújtani.
A DTEK bővíti a gázkereskedelmi útvonalakat az országban, növelve a tengeri úton az USA-ból érkező szállítmányok mennyiségét.
A támadásoknak civil áldozatai is vannak.
A politikusért összesen 51 millió hrivnyát fizettek be, így elhagyhatta a fogdát.
Nyilvánosságra került a teljes, 28 pontból álló dokumentum, amelyet Donald Trump terjesztett elő az orosz–ukrán háború lezárására.
Volodimir Zelenszkij elnök megbeszélést folytatott Daniel Driscoll amerikai hadseregminiszterrel az ukrajnai béke megteremtéséről.
Az Európai Unió mindig is támogatta az igazságos, tartós és átfogó békét Ukrajnában.
A közlés szerint találatot regisztráltak, és tüzet észleltek a rjazani finomító egyes berendezéseinek környékén.
Jelentette ki a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Az államfő körvonalazta az alapvető elveket, amelyek fontosak az ukrán nép számára.
Szivárognak a részletek az amerikai béketervről.
Ukrajna több régiójában rendkívüli áramszüneteket vezettek be csütörtök délután.
Erről az Ukroboronprom vezérigazgatója, Herman Szmetanyin számolt be.
A 49 éves ukrán állampolgárságú Szerhij Kuznyecovot a következő napokban kiadják Németországnak.
Szigorúbb áramszüneti ütemtervek jöhetnek.
Bármilyen béketerv fenntartható megvalósulásához Ukrajna és Európa támogatására van szükség.
Budanov úgy véli, az Orosz Föderációban megtervezték a konfliktust, és felkészülnek a harci cselekményekre Európa ellen.
Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Washington mindkét fél álláspontját figyelembe véve dolgoz ki javaslatokat
16 helyszínen 29 drón célba talált, három esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat.
Az Ukrenerho takarékosságra szólít fel.
Keith Kellogg közölte munkatársaival, hogy januárban távozni szándékozik az adminisztrációból.