A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
Oroszország a háború kezdete óta fejlesztette úgynevezett „alvódrónjait”.
A megszállók napi vesztesége a fronton 1000-1100 katona.
Hangsúlyozta, hogy az oroszok ürügyet keresnek arra, hogy támadást intézzenek a kijevi állami épületek ellen.
2026 januárjától a pedagógusok fizetése 30%-kal emelkedik.
Ukrán becslések szerint a referendum megszervezéséhez legalább 60 napos teljes fegyvernyugvás szükséges.
A szociológus szerint az orosz nyelvű ember érzi: nem illik már azt mondani, hogy csak oroszul beszél, ezért inkább kétnyelvűnek vallja magát.
Az ukrán elnök erősnek minősítette a Donald Trump által kínált biztonsági garanciákat.
A minisztérium dolgozói és látogatói nem sérültek meg.
A háború vége és a hadiállapot megszűnése nem feltétlenül jár együtt.
A nagykorú férfiak többsége behívható, de bizonyos csoportokat mentesítettek alóla.
A támadásban legalább kilenc embert megsebesítettek, és lakóépületek rongálódtak meg.
Erről az amerikai elnök beszélt, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt Floridában.
Donald Trump amerikai elnök floridai Mar-a-Lago birtokán fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Donald Trump a tárgyalási folyamatot "összetettnek" minősítette, de nem annyira, hogy ne lehetne megoldani.
Az idei évben az ukrán újévi fenyőfapiac tartós csökkenő tendenciát mutat.
Ukrajnában engedélyezték a gyógyszerek árusítását benzinkutakon.
A tűzszünet alatt megkezdődtek a javítási munkálatok a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében.
Oroszország 2025-ben fokozta az ukrán vasúti infrastruktúra elleni támadásait.
Több mint 100 település áram nélkül Lviv megyében a vihar miatt.
Ugyanakkor Ukrajna nemzetközi súlya nőtt.
Ez a támogatás segít Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.
Románia kiáll Ukrajna mellett az ukrán energetikai infrastruktúrát, iskolákat és lakóövezeteket ért orosz légicsapások miatt.
A hírszerzési vezető szerint Oroszország gazdasága a tavasz vége óta stabil recesszióba lépett.
A kanadai miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után több európai vezetőivel egyeztetett az ukrán elnök.
Oroszország csaknem ötszáz drónnal és negyven különböző típusú rakétával támadta Ukrajnát szombatra virradóan.
A nyilatkozatot a Szenátus Külügyi Bizottságának honlapján tették közzé.
Az energia- és közműszolgáltatók dolgoznak az áram- és hőszolgáltatás helyreállításán.