Mihajlo Podoljak szerint Oroszországra folyamatos nyomást kell gyakorolni, különben Ukrajna nem érhet el számára elfogadható békemegállapodást.
Az Unian közlése szerint Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója a Novosti.LIVE-nak adott interjúban hangsúlyozta: a nyomásgyakorlás elengedhetetlen feltétele bármilyen érdemi békefolyamatnak.
Szankciók és katonai nyomás nélkül nincs valódi béke
A tanácsadó szerint a békemegállapodás jelenlegi formájában nem felelne meg Ukrajna elvárásainak, ha Oroszország nem kerül komoly nemzetközi nyomás alá.
„A békemegállapodás sajnos nem lesz olyan, amilyet szeretnénk, ha nem lesz nyomás Oroszországon. A nyomásnak mindenképpen folytatódnia kell – szankciók, katonai támogatás formájában”
– fogalmazott Podoljak.
Ukrajna nemzetközi súlya nőtt
Podoljak ugyanakkor rámutatott: Ukrajna nemzetközi értelemben vett alanyisága (szubjektivitása) ma jóval erősebb, mint egy évvel ezelőtt.
Szerinte az ország ugyan egyfajta pszichológiai mélyponton van a több éve tartó háború miatt, de a valóság az, hogy Ukrajnát ma sokkal nagyobb tisztelet övezi a nemzetközi térben.
„Négy éve tart a háború, és ez nyomot hagy. Ugyanakkor ma Ukrajna szubjektivitása vitathatatlan. Lehet bármit mondani propagandaszinten, de a világ nagyra értékeli, kik vagyunk”
– hangsúlyozta.
Podoljak: Oroszország már vesztett
Az elnöki tanácsadó szerint Oroszország maga is érzi, hogy stratégiai hibát követett el, és nem tud győztesként kilépni a háborúból.
Úgy véli, Moszkva legfeljebb ideiglenesen befagyaszthatja a konfliktust, de hosszú távon már elveszítette a háborút.
"A helyzet függvényében bizonyos feltételek mellett befagyaszthatják a háborút, de már elvesztették, teljesen elvesztették"
– jelentette ki Podoljak.
Zelenszkij amerikai látogatása
Mint köztudott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök december 28-án az Egyesült Államokba utazott, ahol Floridában találkozik Donald Trump amerikai elnökkel.
Zelenszkij korábban jelezte: ha egyes megállapodások társadalmi ellenállást váltanak ki, nyitott a párbeszédre az ukrán társadalommal.
Ukrajna célja továbbra is az, hogy a békefolyamat során jogilag kötelező erejű biztonsági garanciákat kapjon az Egyesült Államoktól.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.