A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
Kőrösmezőn (Jaszinya) rendezték meg a VII. Nemzetközi Biztonsági Fórumot Ukrajna–EU–NATO: Stratégiai kezdeményezések a globális válság idején címmel.
A Zsitomir melletti robbanásban egy külföldi állampolgár is megsérült.
Az elkövetők „menleveleket”, hamis harctéri részvételi igazolásokat és üzemanyagot árusítottak, ami közel 100 millió hrivnya veszteséget okozott.
Poltavában többen életüket vesztették és megsebesültek a sorozóközpont elleni orosz dróntámadásban.
Az intézkedés hozzájárul a bevételek mozgósításához és az ukrán adójogszabályok harmonizálásához az uniós jogszabályokkal és az OECD-szabványokkal.
Jelenleg 2630 köztisztviselő ügyét vizsgálják több mint 70 állami szervből.
Ma körülbelül 1,7 millió ukrán, aki korábban az országban dolgozott, külföldön tartózkodik – jelentette ki Darja Marcsak, a szociálpolitikai miniszter első helyettese.
Nem került orosz kézre a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Dacsne település, ahogyan azt Moszkva bejelentette, hanem változatlanul ukrán ellenőrzés alatt áll - közölte szerdán az ukrán vezérkar.
Az ukrán állampolgárságtól való megfosztás nyomán a 80 éves főpapot kiutasíthatják Ukrajnából.
Ukrajnának sürgősen "minden lehetséges támogatásra" szüksége van Oroszország elleni védekező háborújában - jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár.
Két nagy robbanás történt Zsitomir mellett.
Kirilo Budanov szerint Oroszország kudarcot vallott haditengerészeti csapásmérő drónja kifejlesztésében.
Egy vezető amerikai védelmi elemző figyelmeztetése szerint Oroszország 5-10 éven belül megtámadhatja a NATO-t, ha Ukrajna elveszíti a háborút.
Az amerikai diplomatával folytatott megbeszélés fő témája az amerikai katonai segítségnyújtás és a két állam közötti védelmi együttműködés volt.
A lépés érzékenyen érintheti Ukrajnát, különösen egy olyan időszakban, amikor Oroszország fokozza légitámadásait.
A francia elnök tűzszünetet és tárgyalásokat sürgetett Ukrajna ügyében.
Az ukrán védelmi minisztérium keddi jelentése szerint az orosz hadsereg vesztesége 2025 első hat hónapjában elérte a 230 180 katonát, valamint 1311 harckocsit és 2885 páncélozott harcjárművet.
Az orosz hadsereg irányított légvédelmi rakétákat és több mint 100 csapásmérő, valamint megtévesztő drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen szerdára virradóra.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői frissítették az Ukrajna számára várható negatív forgatókönyvet egy intenzívebb háború esetére.
Az ukrán légierő összesen 895 bevetést hajtott végre.
A precíziós csapás jelentősen megnehezíti az orosz erőket a Pokrovszk és Toreck irányában történő hadművelet tervezésében és végrehajtását.
Az ukrán hatóságok bejelentették a lakhatási és közműszolgáltatások tarifáinak további emelését, erre azonban csak a háború befejezése után kerül sor
Keith Kellogg úgy fogalmazott: „Peszkov közelmúltbeli megjegyzései a tárgyalások állásáról orwelliek. Az orosz állítások, miszerint az USA és Ukrajna hátráltatja a béketárgyalásokat, megalapozatlanok.”
Az ukrán légierő délelőtt jelentése szerint hétfő este óta Oroszország 52 drónnal támadta Ukrajnát.
A brit kormány mégis használ orosz gázt, ugyanis olyan vállalattal kötött hosszú távú szerződést, amely az EU-ba szállítja az orosz LNG-t.
Oroszország 2026 végéig teljes egészében meg akarja szállni Ukrajnát.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) lezárta az ukrán hitelcsomag nyolcadik felülvizsgálatát, amivel megnyílik az út a következő félmilliárd dolláros részlet átutalása felé.
A törvény mind az alapszabadságra, mind a kiegészítő szabadságokra vonatkozik.
Illetve jelentős mennyiségű technikát is veszített.
Az elnöki rendelet szerint Usztimenko „Aranycsillag” érdemrendben is részesült.