Emmanuel Macron csaknem három év hallgatás után ismét beszélt Vlagyimir Putyinnal: a francia elnök tűzszünetet és tárgyalásokat sürgetett Ukrajna ügyében, míg az orosz elnök a Nyugatot okolta a háborúért, és a „területi realitások” elismerését követelte egy esetleges békerendezés feltételeként. A beszélgetést követően a francia elnök Volodimir Zelenszkijjel is telefonált.
Csaknem három év hallgatás után ismét beszélt egymással Emmanuel Macron és Vlagyimir Putyin: a francia elnök kedden egy kétórás videóbeszélgetésben tűzszünetet sürgetett Ukrajnában, és arra kérte az orosz elnököt, hogy induljanak meg a tárgyalások a háború lezárásáról
– közölte az Élysée-palota.
A párbeszédre 2022. szeptembere óta nem volt példa, és a francia elnöki hivatal hangsúlyozta, Macron ismételten kiállt Ukrajna szuverenitása és területi egysége mellett, valamint „a mielőbbi tűzszünet és tartós, stabil békerendezéshez vezető tárgyalások elindítását” szorgalmazta.
Putyin eközben – a Kreml beszámolója szerint – a Nyugatot okolta az ukrajnai háború kitöréséért, és úgy fogalmazott, a jövőbeli békemegállapodásnak „átfogónak és hosszú távúnak kell lennie, amely számol az ukrán válság gyökereivel és az új területi realitásokon alapul”.
Az orosz elnök korábban is világossá tette, Ukrajna csak akkor remélhet békét, ha elismeri az orosz megszállás alá került területek elcsatolását.
A francia elnök az iráni helyzetről is tárgyalt Putyinnal, és felszólította Iránt, hogy tartsa be az atomsorompó-egyezmény előírásait, valamint működjön együtt az ENSZ nukleáris ellenőrző szervezetével, a NAÜ-vel. Macron „határozott diplomáciai megoldást” sürgetett az iráni atomprogram, a ballisztikus rakéták és Irán regionális szerepének rendezésére. Putyin ezzel szemben hangsúlyozta, Iránnak joga van békés célú atomprogramot működtetni.
Vlagyimir Putyin és Emmanuel Macron hamarosan újra beszél egymással
A felek abban állapodtak meg, hogy folytatják az egyeztetéseket, és a közeljövőben újra beszélnek – tette hozzá az Élysée.
Macron 2022 elején, még az ukrajnai háború kitörése előtt személyesen is Moszkvába utazott, hogy figyelmeztesse Putyint a katonai lépés következményeire. A háború első hónapjaiban még fenntartották a telefonos kapcsolatot, de az utolsó ilyen beszélgetés 2022 szeptemberében történt. Azóta Macron keményebb hangnemet ütött meg Moszkvával szemben, és egyértelművé tette, Oroszország terjeszkedése nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára nézve is veszélyt jelent. A francia elnök azt sem zárta ki, hogy a jövőben francia csapatokat vezényeljenek Ukrajnába.
A két ország között a legutóbbi hivatalos magas szintű kapcsolatfelvétel idén áprilisban történt, akkor az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu és a francia védelmi tárca vezetője, Sébastien Lecornu egyeztetett a párizsi olimpia biztonságáról - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.