Egy vezető amerikai védelmi elemző figyelmeztetése szerint Oroszország 5-10 éven belül megtámadhatja a NATO-t, ha Ukrajna elveszíti a háborút – írja a Kyiv Post.
Michael Cecire, a Pentagon számára is tanulmányokat jegyző washingtoni RAND agytröszt védelmi és biztonságpolitikai kutatója a múlt héten figyelmeztette az amerikai törvényhozókat, hogy európai szövetségesek értékelései szerint Oroszország 5-10 éven belül képes lehet támadást indítani a NATO ellen.
Ezt figyelembe kell vennünk, amikor egy rossz béke költségeit mérlegeljük
– mondta Cecire a Helsinki Bizottság meghallgatásán, hozzátéve:
Európa nyomás alatt áll és támadás alatt van. Ukrajna a frontvonal, de az egész régió veszélyben van.
A szakértő a Kyiv Postnak kifejtette, hogy az értékelések három fő tényezőn alapulnak: Oroszország folyamatos szabotázs-, kibertámadás- és hibrid hadviselési kampányán európai államok ellen; az orosz haderő képességén, hogy jelentős veszteségek ellenére is fenntartsa és regenerálja erőit; valamint Oroszország maximális követelésein, amelyek Ukrajna és Európa szélesebb területei feletti uralomra vonatkoznak.
Cecire szerint egy Ukrajnára kényszerített orosz béke esetén
az orosz ambíciók szinte biztosan átterjednének Moldovára és azon túlra.
Oroszország megerősíthetné Transznisztriát (Dnyeszter Menti Köztársaság), nyíltabb szerepet vállalhatna Moldova más sebezhető régióiban, és bevethetné politikai és gazdasági befolyását az ország ellen.
Ez fokozná a fenyegetést Románia ellen, és tovább terjedhetne a Balkánra és Közép- és Kelet-Európa más részeire.
Az orosz agresszió előretörőben lenne, és joggal látnák így. Moldovában, Ukrajnában és Grúziában Oroszország sikeresen fejezne le stratégiailag három EU-tagjelölt országot
– figyelmeztetett az elemző.
Cecire hozzátette, hogy Moldova szuverenitásának veszélyeztetése esetén valószínűleg kínai érdekek is megjelennének Oroszország mellett, mivel szerinte az ukrajnai és európai orosz agressziót pénzügyileg és anyagilag a Kínai Népköztársaság támogatja - közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.