A szakmai nap középpontjában a „RÁKÓCZI VIRÁGAI” – KÁRPÁTALJAI TÖRTÉNETI ÉS HELYI MONDÁK álltak.
A módszertani-gyakorlati szeminárium az „Utazó fejedelem – Rákóczi nyomában a legendák térképén” címet viselte.
A találkozó a szakmai tapasztalatcsere, a közösségépítés és a bibliai alapú nevelés megerősítésének szándékával jött létre.
A szervezet elsődleges küldetése: segítséget nyújtani azoknak, akik egyedül maradtak, akiknek nincs, aki gondját viselje.
A rendezvény Nagy Csaba tárogatóművész ünnepélyes játékával indult.
Az eseményre mintegy 70 fő érkezett Kárpátalja számos gyülekezetéből.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) Tanügyi Bizottsága idén immáron második alkalommal szervezett szakmai napot az egyházkerület óvodáiban dolgozó pedagógusok számára.
Az ilyen és ehhez hasonló szakmai továbbképzések kedvező alkalmat teremtenek arra, hogy a népi játékok, valamint a népi hangszeres zene oktatása terén pedagógusaink tudása elmélyüljön.
Közel egy évtizede működik az Otthoni Beteggondozó Szolgálat.
A Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének szervezésében szombaton egész napos szakmai napot tartottak viseletvarrók, illetve népi iparművészettel foglalkozók számára.