A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) Tanügyi Bizottsága idén immáron második alkalommal szervezett szakmai napot az egyházkerület óvodáiban dolgozó pedagógusok számára. A június 14-én Mezőváriban megtartott eseményre eljöttek állami gyermekintézményekben, illetve katolikus óvodában dolgozók is, hisz valamennyi keresztyén/keresztény ember számára fontos, hogy Istenre figyelve végezze hivatását.

A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

Az alkalom a KRE püspökének áhítatával vette kezdetét. Zán Fábián Sándor felhívta a figyelmet, hogy Isten az óvodapedagógusokra mint édesanyákra bízza a gyermekeket, éppen ezért fontos figyelni az Úr intéseire, tanácsaira. Ezúttal a Példabeszédekből (4, 1–14) vett igeszakaszt helyezte a megjelentek szívére, melyben az Atya útmutatásainak betartására, a bölcsesség útján való haladás fontosságára intett. „Szerezz bölcsességet” – mondja az ige. Az Isten bölcsessége adatik, de nem hever az utcán! Keresd azt! Ő készíti az alkalmakat, ahol tanulhatsz, de a tudást az Istennek való engedelmesség teszi bölcsességgé, hangsúlyozta az igehirdető. Aki figyelmeztetett a generációk következő nemzedékek iránti felelősségére is. Meg kell vizsgálnunk, mit hoztunk magunkkal, mit tanultunk eleinktől. Ha nem így neveltek bennünket, velünk kezdődhet egy új korszak, ahogy történt az a kilencvenes évek ébredésében, mondta a püspök. Most apátlan időket élünk, de nem atyátlant. Az Úr mindenkor utat mutat, neki a nehézségek közepette is terve van velünk, kovászok lehetünk, azok, „akik a nagy nyomorúságból jöttek és megmosták ruhájukat és megfehérítették a Bárány vérében” (Jel 7, 14).

A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

Zán Fábián Sándor ezúttal egy új programot is meghirdetett Gyöngyhalászok néven. Arra kérte a résztvevőket (is), hogy keressék meg azokat a megszületett gyermekeket, akiket nem kereszteltek meg, segítsenek Istenhez vezetni őket, „ne hagyjunk egyetlen gyöngyszemet sem elveszni!” – mondta.

A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A megjelenteket Menyhárt István helyi lelkész, a tanügyi bizottság elnöke köszöntötte. Aki elmondta: a szolgálat évében fontosnak tartják az egyházban szolgálók lelki erősítését, pásztorolását. Mert ennek a szolgálatnak van egy Ura, aki elhívott minket erre a szolgálatra, és elmondja, milyennek szeretné látni az ő gyermekeit. Nekünk sajnos egy sötét világban kell világítanunk, egy egyre leterheltebb időszakban kell hiteles keresztyénként élni. Ez az életünk minden területére vonatkozik. Éppen ezért az előadásokban is igyekszünk nemcsak a pedagógia területét körbejárni, hanem az ige fényében rávilágítani, mi magunk is hogyan viselkedjünk, hogyan éljük az életet, mondta.

A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

Ennek fényében az első előadó, Pocsainé Tövissi Tímea csongori lelkész a média hatásairól tartott előadásában a világháló, a közösségi oldalak hasznossága – például összehozza a szétszóródottságban élő családokat, elénk tárja a világot, sok hasznos információt tudunk meg, betegségek gyógyításához gyorsan gyűjtést szervezhetünk stb. – mellett annak a gyermekekre, felnőttekre gyakorolt negatív hatásaira, veszélyeire is felhívta a figyelmet. Sokakat beszippant a virtuális világ, ott keressük a megoldásokat, Isten pedig a való világban, életünk helyzeteiben akar velünk lenni. Ő a csendben szól hozzánk, de mi nem adunk magunknak csendességet. A digitális világ nem segíti a Krisztus képére formálódásunkat. Állandóan online vagyunk, már az óránk is figyelmeztet, hogy üzenetet kaptunk. És a sok kütyü már a gyereket is korán elmagányosítja, elveszi tőlük az igazi gyermekkort, a játék, a közösségi játék örömét. S minderről beszélni kell a gyermekeknek, a szülőknek is. Jézus az ajtó, rajta keresztül kell szemlélni a világot, a virtuális világot is, s a javunkra kell felhasználni a modern technikákat, nem engedve, hogy az uralkodjon felettünk. Kérjünk ehhez is bölcsességet, isteni vezetést. „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Jn 17, 15).

A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

Az elmúlt évben megrendezett szakmai napon azt kérték a pedagógusok, hogy legyen olyan előadás, melyen arról hallanak, hogyan viselkedjenek, ha valamilyen sérüléses gyerek kerül a csoportba. Mi az óvónő feladata, mikor szóljon a szülőnek, aki nem látja, vagy lehet, nem akarja észrevenni, belátni, hogy segítségre szorul a gyermeke. Ezúttal Az autizmus korai jelei – avagy mire figyelhet fel az óvónő? címmel online megtartott előadásában az autizmussal kapcsolatos kérdésekre világított rá Körözsi Barbara doktornő, aki korábban Kárpátalján foglalkozott autista gyerekekkel. Ezúttal is hasznos tanácsokkal szolgált az óvodapedagógusok számára, felhívva a figyelmet, mekkorát nyer egy gyerek, ha idejében elkezdenek foglalkozni vele.

A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet
A KRE óvodapedagógusainak szakma napja Mezőváriban - „Szerezz bölcsességet!” Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A helyi Tündérkert Református Óvodával való ismerkedés, az ott elfogyasztott finom ebédet követően a templomban zárult a program. Menyhárt István igehirdetésében Péter elhívása alapján mutatott rá, hogy Isten szolgálatába csak az az ember állhat, aki maga is megtapasztalja a bűnbocsánatot. Isten kezében minden összetört élet értékes élet, és használni tudja az Úr. És talán csak akkor tudja igazán használni, ha maguk az egyházi szolgák is tudják: nekem is megbocsátott Isten, értem, mi a bűn, tudom, mit jelent gyarlónak lenni, elesni, és mit jelent, amikor Jézus mellém lép, szemembe néz és azt mondja, hogy én szeretlek téged, és újra megbízlak, szolgálatba állítalak, hogy legeltesd az én bárányaimat. A gyerekek között végzett szolgálatban – és egyáltalán a hívő ember életében – fontos: Isten megbocsát nekem, nekem is meg kell másoknak bocsátani, hogy Isten tudjon minket továbbra is úgy használni, hogy azon áldás legyen – hangzott az igehirdetésben.

Az Úrtól jön a felüdülés és a megtartatás, a mi segítségünk és az állhatatos szolgálatra az áldás.

Kovács Erzsébet
 


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.

Tűzeset. Illusztráció. Fotó: Internet.

Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.

6 éves fiát 25 ezer dollárért adta el egy nő Volinyban

Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak

Ukrajna újabb dróncsapást mért egy oroszországi olajipari létesítményre. Illusztráció (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nem hivatalos ciprusi csúcstalálkozójára érkezik Agia Napában 2026. április 23-án. MTI/EPA/George Hrisztoforu

Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.